Wilde, Oscar: Silentium Amoris

As often-times the too resplendent sun
Hurries the pallid and reluctant moon
Back to her sombre cave, ere she hath won
A single ballad from the nightingale,
So doth thy Beauty make my lips to fail,
And all my sweetest singing out of tune.

And as at dawn across the level mead
On wings impetuous some wind will come,
And with its too harsh kisses break the reed
Which was its only instrument of song,
So my too stormy passions work me wrong,
And for excess of Love my Love is dumb.

But surely unto Thee mine eyes did show
Why I am silent, and my lute unstrung;
Else it were better we should part, and go,
Thou to some lips of sweeter melody,
And I to nurse the barren memory
Of unkissed kisses, and songs never sung.

Miként ha futva nagy napfény elül
A sápadt hold elhagyja az eget.
Még mielőtt a berkek mélyibűl
Egy dalt is hallatott a csalogány:
A te szépséged úgy hat énreám -
A legszebb ének is belém reked.
 
S miként hajnalba’ ha a réten át
Vadúl üvöltözik a szélroham
S mohó csókjátul széttörik a nád,
Nótáinak egyetlen hangszere:
Úgy tesz velem a szenvedély szele -
Túlságos érzés íme szótalan.
 
De a szememben láttad, ugyebár,
Mért nem szól ajkam s mát nem peng hurom.
Mivel ha nem: jobb volna válni már:
Te mennél ahhoz, ki tud zengeni,
Én mennék, búsan elmerengeni
Nem-csókolt csókon, nem-dalolt dalon!