Williams, William Carlos: Ford Madox Fordhoz a mennyben (To Ford Madox Ford in Heaven in Hungarian)

Is it any better in Heaven, my friend Ford,
  than you found it in Provence?

I don't think so for you made Provence a
  heaven by your praise of it
to give a foretaste of what might be
  your joy in the present circumstances.
It was Heaven you were describing there
  transubstantiated from its narrowness
to resemble the paths and gardens of a
  greater world where you now reside.
But, dear man, you have taken a major
  part of it from us.
    Provence that you
praised so well will never be the same
  Provence to us
    now you are gone.

A heavenly man you seem to me now, never
  having been for me a saintly one.
It lived about you, a certain grossness
  that was not like the world.
The world is cleanly, polished and well
  made but heavenly man
is filthy with his flesh and corrupt
  that loves to eat and drink and whore –
to laugh at himself and not be afraid of
  himself knowing well he has
no possessions and opinions that are worth
  caring a broker's word about
and that all he is, but one thing, he feeds
  as one will feed a pet dog.

So roust and love and dredge the belly full
  in Heaven's name!
I laugh to think of you wheezing in Heaven.
  Where is Heaven? But why
do I ask that, since you showed the way?
  I don't care a damn for it
other than for that better part lives beside
  me here so long as I
live and remember you. Thank God you
  were not delicate, you let the world in
and lied! damn it you lied grossly
  sometimes. But it was all, I
see now, a carelessness, the part of a man
  that is homeless here on earth.

Provence, the fat assed Ford will never
  again strain the chairs of your cafés
pull and pare for his dish your sacred garlic,
  grunt and sweat and lick
his lips. Gross as the world he has left to
  us he has become
a part of that of which you were the known
  part, Provence, he loved so well.

Jobban megy-e a dolgod a mennyben, Ford* barátom,
mint annakidején Provence-ban?

Nem hiszem, mert Provence-ot
a mennyekig magasztaltad,
hogy kitapasztald, milyen öröm vár rád
a jelen körülmények közt.
A mennyet írtad le, mikor azt a vidéket,
szűkösségét átlényegítve
mostani lakhelyednek, egy tágabb világnak
ösvényeivé és kertjeivé.
Hanem, kedves barátom, egy fontos dolgot
magaddal vittél.
Nélküled
fölmagasztalt Provence-od sohase lesz
ugyanaz a Provence,
mint azelőtt.

Mennyei embernek látlak ma már téged, aki
sohase voltál szentéletű.
Volt valami körülötted, a kövérségedben,
valami nem evilági.
A világ rendszerető, modora van, és formás,
a mennyei ember viszont
önnön húsától mocskos és erkölcstelen,
mert szeret enni-inni és kurvákhoz járni -
jókat nevet magán és nem fél magától,
tudva, hogy se vagyona,
se véleménye, amire egy belevaló ügynök
akár egy szót is vesztegetne,
hát mindazt, ami ő maga, egyvalamit kivéve, úgy táplálja,
mint más az ölebét.

Serénykedj csak, szeress és tömd meg a hasad,
a menny nevében!
Nevetnem kell, ha arra gondolok, hogy most a mennyben fújtatsz.
Hol is van a menny? De minek
kérdezem, hisz megmutattad az utat oda.
A fene se törődik mással,
mint azzal a jobbik részemmel, mely addig van velem,
amíg élek és
emlékszem rád. Hála istennek
nem kényeskedtél, rászedted a világot
és hazudtál! a fenébe is, néha vastagon
hazudtál. De ez nem volt más,
ma már látom, mint a földön hazátlan
ember könnyelműsége.

Provence, a nagyseggű Ford soha többé
nem préseli magát kávézóid székébe,
nem tépi, hámozza, falja szentelt fokhagymádat,
nem röfög és izzad és nem nyalogatja
az ajkát sem. Kövéren mint a világ, amit
ránk hagyott, eggyé lett azzal,
aminek te voltál a látható
része, Provence, melyet úgy szeretett.

 
*Ford Madox Ford (1873 –1939), szül. Ford Hermann Hueffer angol író, költő, kritikus és újságszerkesztő.