Wordsworth, William: A szonett (Scorn not the Sonnet in Hungarian)

Scorn not the Sonnet; Critic, you have frowned,

Mindless of its just honours; with this key

Shakespeare unlocked his heart; the melody

Of this small lute gave ease to Petrarch's wound;

A thousand times this pipe did Tasso sound;

Camőes soothed with it an exile's grief;

The Sonnet glittered a gay myrtle leaf

Amid the cypress with which Dante crowned

His visionary brow: a glow-worm lamp,

It cheered mild Spenser, called from Faeryland

To struggle through dark ways; and, when a damp

Fell round the path of Milton, in his hand

The Thing became a trumpet, whence he blew

Soul-animating strains -alas, too few!

Zord kritikus, a szonett érdemét

ne nézd le! – kulcsként ez nyitotta fel

Shakespeare szivét, e kis lant volt, amely

Petrarca kínját enyhítette rég;

Tasso ezerszer szólt e fuvolán,

ettől vidult Camőes, a számüzött;

s mirtuszként csillant csiprusok között

a szonett Dante látnok-homlokán;

ez óvta jánosbogár mécseként

jó Spensert, aki Tündérhon után

sötétben küzdött – s midőn ködbe tért

élete útja, Milton ajakán

ez lett a kürt, mely dalt zengett, szabad,

lélekröpítő dalt – haj, nem sokat!