Easter, 1916 (English)
I have met them at close of day Coming with vivid faces From counter or desk among grey Eighteenth-century houses. I have passed with a nod of the head Or polite meaningless words, Or have lingered awhile and said Polite meaningless words, And thought before I had done Of a mocking tale or a gibe To please a companion Around the fire at the club, Being certain that they and I But lived where motley is worn: All changed, changed utterly: A terrible beauty is born.
That woman's days were spent In ignorant good-will, Her nights in argument Until her voice grew shrill. What voice more sweet than hers When, young and beautiful, She rode to harriers? This man had kept a school And rode our winged horse; This other his helper and friend Was coming into his force; He might have won fame in the end, So sensitive his nature seemed, So daring and sweet his thought. This other man I had dreamed A drunken, vainglorious lout. He had done most bitter wrong To some who are near my heart, Yet I number him in the song; He, too, has resigned his part In the casual comedy; He, too, has been changed in his turn, Transformed utterly: A terrible beauty is born.
Hearts with one purpose alone Through summer and winter seem Enchanted to a stone To trouble the living stream. The horse that comes from the road. The rider, the birds that range From cloud to tumbling cloud, Minute by minute they change; A shadow of cloud on the stream Changes minute by minute; A horse-hoof slides on the brim, And a horse plashes within it; The long-legged moor-hens dive, And hens to moor-cocks call; Minute by minute they live: The stone's in the midst of all.
Too long a sacrifice Can make a stone of the heart. O when may it suffice? That is Heaven's part, our part To murmur name upon name, As a mother names her child When sleep at last has come On limbs that had run wild. What is it but nightfall? No, no, not night but death; Was it needless death after all? For England may keep faith For all that is done and said. We know their dream; enough To know they dreamed and are dead; And what if excess of love Bewildered them till they died? I write it out in a verse - MacDonagh and MacBride And Connolly and Pearse Now and in time to be, Wherever green is worn, Are changed, changed utterly: A terrible beauty is born. Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://www.online-literature.com |
|
Húsvét, 1916 (Hungarian)
Ott jöttek, alkonyat körül,
Mind hozta élénk arcát
Íróasztal vagy pult mögül
Tizennyolcadik századi utcák
Világán, s én biccentgettem,
Szóltam pár kedves, üres szót,
Vagy rájuk szántam pár percem,
S szóltam pár kedves, üres szót,
S mielőtt élcet mondtam
Klub kandallója mellett,
Hogy örvendjen neki társam,
Tudtam, már össze nem illhet
Az Ők s az Én, bohócmezünk
Tarkája odaveszett
Itt, változás esett velünk,
Borzalmas szépség született.
Nem-sejtő jóakarattal
Telik annak a nőnek a napja,
De az éje viszályokat hall,
És hogy rikolt a hangja.
Volt-e édesebb hang valahol,
Hogy ő, szépség virága,
Vadászni kilovagolt?
A férfinak iskolája
Volt, s szárnyas lovunk ülte;
A másik a segítője lett,
Barátja, stábjába kerülve;
Szerezhetett volna hírnevet,
Oly fogékonynak látszott,
Drága-merész eszesnek.
Mutatták a másikat az álmok
Hencegő részegesnek.
Tett sok keserves rosszat
Némely szív-közelem szívnek,
Alakja mégis dalomnak;
Szerepéből ő is kilépett
A félváll komédiában;
Néki is változása lett,
Átalakulás-világban
Borzalmas szépség született.
Csak-egy-célú szívek,
Mik voltak télben-nyárban,
Lettek bűvölt kövek,
Elő folyam-sodrásban.
Aló, mely az út felől jő,
A lovas, a madárcsapat,
Mit vonz gomolyos sor felhő,
Perc-s-percre: változat;
A folyón felhő árnya
Változik percről percre;
Jár szélén ló patája,
És a ló pacskol benne;
Hosszúlábú vizityúkok
Bukdosnak, himjük hívják;
Percre perc létük-múltuk:
A kő-közepet körülírják.
Túl hosszú áldozattól
Kővé válhat a szívünk.
Hol elég? mikor van jól?
Éz az Ég dolga, a mi részünk,
Mormolni nevet névre,
Mint anya hív gyermeket,
Ha álom-idő jön végre,
S vad-fürge láb remeg.
Éj szállta ez, mi más?
Nem, nem éj, de halál;
S nem volt: hiába-halás?
Mert ha Anglia szava áll,
Valón, hite tettnek, szónak?
Tudjuk álmuk; s tudni elég,
Hogy álmodtak és holtak;
S ha vágy, mely túl vadul ég,
Űzte őket, vesszenek?
Írom, őrizze e vers -
MacBride és MacDonagh
És Connolly és Pearse,
Most s bármi kor legyen,
Mi zöld volt, nyűtt, odalett,
Változott, végtelen:
Borzalmas szépség született.
1916. szeptember 25.
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | T. D. |
|