Yeats, William Butler: Hűvös ég (The Cold Heaven in Hungarian)

Suddenly I saw the cold and rook-delighting heaven

That seemed as though ice burned and was but the more ice,  

And thereupon imagination and heart were driven  

So wild that every casual thought of that and this

Vanished, and left but memories, that should be out of season  

With the hot blood of youth, of love crossed long ago;  

And I took all the blame out of all sense and reason,  

Until I cried and trembled and rocked to and fro,  

Riddled with light. Ah! when the ghost begins to quicken,  

Confusion of the death-bed over, is it sent  

Out naked on the roads, as the books say, and stricken   

By the injustice of the skies for punishment?

Mert megláttam a varjak közt a hűvös-kék eget,

mely mint az izzó jég hevert s csak nőtt a jég,

oly vadul ragadott tovább a szív s a képzelet,

hogy ami kóbor eszme érintett elébb:

eltűnt, s emléke, tudtam, nem hoz több vigaszt rám,

mint lázas ifjúság és régmúlt szerelem;

az értelem s az érzék szégyene mart, míg aztán

kiáltottam, remegtem, hintázott velem

s földre sepert a fény. Ó, ha majd lecsillapul

a végső gyötrelem, s a szellem útrakész

– igazat szól az Írás? –, pőrén a térbe hull

s lesújt rá jogtalan az égi büntetés?