This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Alberti, Rafael: Los ángeles de las ruinas

Portre of Alberti, Rafael

Los ángeles de las ruinas (Spanish)

Pero por fin llegó el día, la hora de las palas y los cubos.

No esperaba la luz que se vinieran abajo los minutos

porque distraía en el mar la nostalgia terrestre de los ahogados.

Nadie esperaba que los cielos amanecieran de esparto

ni que los ángeles ahuyentaran sobre los hombres astros de cardenillo.

 

Los trajes no esperaban tan pronto la emigración de los cuerpos.

Por un alba navegable huía la aridez de los lechos.

 

Se habla de la bencina,

de las catástrofes que causan los olvidos inexplicables.

Se murmura en el cielo de la traición de la rosa.

Yo comento con mi alma el contrabando de la pólvora,

a la izquierda del cadáver de un ruiseñor amigo mío.

No os acerquéis.

 

Nunca pensasteis que vuestra sombra volvería a la sombra

cuando una bala de revólver hiriera mi silencio.

Pero al fin llegó ese segundo,

disfrazado de noche que espera un epitafio.

La cal viva es el fondo que mueve la proyección de los muertos.

 

Os he dicho que no os acerquéis.

Os he pedido un poco de distancia:

la mínima para comprender un sueño

y un hastío sin rumbo haga estallar las flores y las calderas.

 

La luna era muy tierna antes de los atropellos

y solía descender a los hornos por las chimeneas de las fábricas.

Ahora fallece impura en un mapa imprevisto de petróleo,

asistida por un ángel que le acelera la agonía.

Hombres de cinc, alquitrán y plomo la olvidan.

 

Se olvidan hombres de brea y fango

que sus buques y sus trenes,

a vista de pájaro,

son ya en medio del mundo una mancha de aceite,

limitada de cruces por todas partes.

Se han olvidado.

 

Como yo, como todos.

Y nadie espera ya la llegada del expreso,

la visita oficial de la luz a los mares necesitados,

la resurrección de las voces en los ecos que se calcinan.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.scribd.com/doc/6927312

A romok angyalai (Hungarian)

Vége elkövetkezett az órája lapátnak és vödörnek.

Nem remélte a fény, hogy a percek leperegnek,

mert a tengerbefúltak visszavágytak a földre, s ez vonta el a figyelmet.

Senki se remélte, hogy rekettyebokorból derülnek fel az egek,

sem hogy az angyalok az emberek fölé rézszínű csillagokat terelnek.

 

A ruhák se várták, hogy ily hamar odahagyják őket a testek.

Egy hajózható hajnalon a folyók kiszikkadt medre megint vizes lett.

 

Benzinről beszélnek,

katasztrófákról, melyeket megmagyarázhatatlan hanyagságok okoztak.

Az égben a rózsa árulását rebesgetik.

Lelkem rajta, hogy csempészik a puskaport,

egy halott csalogány bal oldalán, aki lelkem társa volt.

 

Ne közelítsetek.

Sose hittétek volna, hogy árnyatok újra árnyra válik,

mihelyt egy revolvergolyó átüti csendemet.

De végül is eljött ez a pillanat,

melyet egy sírfeliratra váró éjszaka álcáz.

Eleven mész a háttér, amelyen a halottak vetített képe látszik.

 

Mondtam nektek, hogy ne közelítsetek.

Kértem, hogy némi távolságot tartsatok:

annyit, amennyi kell, hogy felfogjatok egy álmot,

s hogy kiúttalan undor sarjasszon kancsót és virágot.

 

Az összeütközés előtt a hold egész szelíd volt

s a gyárkéményeken át megpróbált a kemencékig lopózni.

Most egy sose-látott kőolaj-térképen pusztul el mocsokban,

csak egy angyal áll mellette, siettetvén haláltusáját.

A horgany-, kátrány- és ólom-emberek elfelejtik.

 

A gyanta- és sár-emberek elfelejtik,

hogy hajóik és vonataik

madártávlatból nézve

csak olajfoltok már a világ közepén,

mindenfelől keresztekkel kerítve.

Elfeledték.

 

Mint én is, mint akárki.

És senki se várja már a gyorsok befutását,

a fény hivatalos látogatását a nyomoruságos tengereknél,

a megszenesedett visszhangokban a hangok feltámadását.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap