This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Alberti, Rafael: Te készítetted azt a művet (Tú hiciste aquella obra in Hungarian)

Portre of Alberti, Rafael

Tú hiciste aquella obra (Spanish)

Tú hiciste aquella obra y le pusiste un título.

Ése y no otro. Siempre,

desde el primer llanto del mundo,

las guerras fueron conocidas,

las batallas tuvieron cada una su nombre.

Tú habías vivido una:

la primera más terrible de todas.

Y sin embargo, mientras

a tu mejor amigo, Apollinaire,

un casco de metralla le tocaba las sienes,

tu desvelada mano,

y no a muchos kilómetros de lo que sucedía,

continuaba inventando la nueva realidad maravillosa

tan llena de futuro.

 

Pero cuando después,

a casi veinte años de distancia,

fue tocado aquel toro,

el mismo que arremete por tus venas,

bajaste sin que nadie lo ordenara

a la mitad del ruedo,

al centro ensangrentado de la arena de España.

Y acusaste con furia,

levantaste hasta el cielo tu lamento,

los gritos del caballo

y sacaste a las madres los dientes de la ira

con los niños troncados,

presentaste por tierra la rota espada del defensor caído,

las médulas cortadas y los nervios tirantes afuera de la piel,

la angustia, la agonía, la rabia y el asombro de ti mismo,

tu pueblo,

del que saliste un día.

Y no llamaste a esto

ni el Marne ni Verdun ni ningún otro nombre merecedor

del recuerdo más hondo

(aunque allí la matanza fue mucho más terrible).

Lo llamaste Guernica.

Y es el pueblo español,

aunque tantos no quieran,

el que está siempre allí,

el que tuvo el arrojo de poner en tu mano

esa luz gris y blanca que salió entonces de su sangre

para que iluminaras su memoria.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://hilariojg.blogspot.com/2007

Te készítetted azt a művet (Hungarian)

Te készítetted azt a művet és címet adtál neki.

Ezt és nem mást. Mindig,

a világ első sírása óta

ismertek voltak a háborúk,

minden csatának megvolt a maga neve.

Te átéltél egyet:

mind közül a legrettentőbb legelsőt.

És mindazonáltal, mialatt

legjobb barátodnak, Apollinaire-nek

kartácsszilánk hatolt halántékába,

éber kezed

néhány kilométernyire onnan, ahol ez történt,

új, csodás valóság kitalálásán buzgólkodott,

jövendővel teli.

 

De amikor később,

vagy húsz év elmúltával,

azt a bikát érte a kartácsszilánk,

ki a véredben száguldóval ugyanegy,

alászálltál, bárki parancsa nélkül,

a küzdőtér közepéig,

Spanyolország porondjának átvérzett közepéig.

Es vádoltál haraggal,

sírásod az égig emelted,

lovak nyihogását,

és haragos fogú anyákat formáltál

széttört gyerekekkel.

Megmutattad az elhullt védő földre zuhant, törött kardját,

a kihasított velőt, a bőrből kitépett idegeket,

a szorongást, a haláltusát, a dühöt és a tenmagadtól való döbbenetet,

népedként,

kiből lettél egy napon

És nem hívtad ezt

sem Marne-nak, sem Verdun-nek, sem a legmélyebb emlék megérdemelt

másféle nevén

(habár ott a vérengzés még rettenetesebb volt).

Guernicának nevezted.

És a spanyol nép,

noha ez sokaknak nem tetszik,

mindigre ott van,

ő tette elszántan a te kezedbe

ezt a vérből szivárgó fehér és szürke fényt,

hogy emlékezetét megvilágítsd örökétig.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap