This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Arenas, Braulio: La carroza de quince ruedas

Portre of Arenas, Braulio

La carroza de quince ruedas (Spanish)

Yo buscaba a través de la máquina salina
Que segaba con ansias lo que tenía para vivir
En busca de esa llave circunstancial de muerte
Que estuvo a punto do romper en blanco
El nombre adora en planos inclinados
Que sabe del sol lo que otros saben del granizo
Lo que otras nadas por reinas por nosotros
Alejan hasta saber quien de nosotros
Quien de ustedes estaba quien de mí
A punto de sucumbir propicios precipicios.
 
Ellos eran las olas que pasaban al oído
Rompiendo las cavernas en veinte mil ecos
Una de ellas iba pastoreando
Tendía hacia el abismo
Sus pasos eran fértiles
Una de ellas iba de avestruz
Tanto como la muerte inventando el amor.
 
Los pasos de sangre que pagan un excesivo precio
Por la sangre
Ya sabéis cuánta sangre puede servir de base
A las miradas que habían perdido toda la sangre.
 
Yo soy Cronos el padre del fuego
Y por lo tanto abuelo del espacio
A vuelo de pájaro he visto su armadura
He visto al espacio con los ojos desangrados
Ojos donde es preciso leer entre líneas.
Por costumbre la sed
Que había dejado el mar a la buena educación.
 
Yo te amaba entonces
Yo era placer
Me paseaba por una avenida de viejo gentilhombre
Las heridas eran demasiado grandes espantosas inútiles
Como la misma lámpara que fingíamos
Y tan inútil
Como los gritos de esa ciudad botánica
Que nos envolvía con sus princesas subterráneas.
 
Amabas el ser perdido que alcanzaba a romper
Su rostro para inducir a error a los espejos
que alcanzaba a romper con llamas un solo mar helado
Helado para que por él pasara
Sin transición un rostro único
Un rostro desde mi amor
Hasta tu error.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://derramepoeticaypoesia.blogspot.hu

A tizenötkerekű szekér (Hungarian)

Kerestem mindenütt a nagy sós gépezetben
amely mohón aratta amin élnie kellett
és e véletlen kulcsát kereste a halálnak
úgyhogy már-már be is robbant a célba
A név imádkozik lehajló síkokon
melyek tudják a napról mit mások jégesőről
amit más semmik a királynőkért miértünk
távoztatnak el míg megtudják melyikünk
melyiktek melyikem készült a kegyes
szakadékba zuhanni.
 
Ők a hullámok voltak a fülön át áradóak
a barlangokat húszezer ekhóvá hasogatva
ezek egyike terelte nyáját
a szakadéknak tartva
termékeny lépteivel
ezek egyike strucc lett
akárcsak a szerelmet feltaláló halál.
 
A vér léptei melyek túl nagy árat fizetnek
a vérért
hisz tudjátok mennyi vér lehet alapja
a minden vért elvesztett tekinteteknek.
 
Én vagyok Kronosz a tűznek atyja
és épp ezért nagyatyja a térnek
madárként repülve láttam fegyverzetét
megláttam a teret vérét vesztett szemekkel
melyekben olvasni a sorok között kell
Szokás szerint a szomj
amely a jólneveltség kényére hagyta a tengert.
 
Akkor szerettelek
én voltam a gyönyör
mint agguló gavallér sétáltam a fasorban
A sebek túl nagyok túl iszonyúak s hasztalanok voltak
mint maga a lámpás melyet imitáltunk
és oly hasztalanok
mint kiáltásai e nagy botanikus városnak
mely körülvesz minket földalatti hercegnőivel
 
Az elveszett lényt szeretted aki szét tudta törni
arcát hogy a tükröket tévedésre bírja
aki lángokkal fel tudott törni egy befagyott tengert
mely azért fagyott be hogy feltűnhetne rajta
futó jelenése egyetlen arcnak
az arcnak mely szerelemtől a te
tévedésedig ér.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationT. I.

minimap