Argensola, Lupercio Leonardo de: Szonett XXXIX (Nem istennői…) (Soneto XXXIX (No fueron…) in Hungarian)

No fueron tus divinos ojos, Ana,

los que al yugo amoroso me han rendido;

ni los rosados labios, dulce nido

del ciego niño, donde néctar mana;

ni las mejillas de color de grana;

ni el cabello, que al oro es preferido;

ni las manos, que a tantos han vencido;

ni la voz, que está en duda si es humana.

Tu alma, que en todas tus obras se trasluce,

es la que sujetar pudo la mía,

porque fuese inmortal su cautiverio.

Así todo lo dicho se reduce

a solo su poder, porque tenía

por ella cada cual su ministerio.

Nem istennői, szép szemed az, Anna,

nehéz igába nem parázsa hajtott,

az ajkad sem, mi puha fészket alkot

a vak gyereknek, s édesízü manna;

nem orcád volt, e lángvirágu alma,

sem színaranynál fényesebb hajad volt,

nem földöntúli, zengő, tiszta hangod,

vagy győzedelmes két kezed hatalma.

A lelked tudta lelkem megsebezni,

az tükröződik fénylő tetteidben,

örök rabságra végül az vetette.

Hatalmát tőle nyerte valamennyi

ékességed, csak őt szolgálja minden

utána járva, óhaját keresve.