Bécquer, Gustavo Adolfo: Rima XXXVII
|
Rima XXXVII (Spanish)Antes que tú me moriré; escondido en las entrañas ya el hierro llevo con que abrió tu mano la ancha herida mortal.
Antes que tú me moriré; y mi espíritu, en su empeño tenaz, se sentará a las puertas de la muerte, esperándote allá.
Con las horas los días, con los días los años volarán, y a aquella puerta llamarás al cabo... ¿Quién deja de llamar?
Entonces, que tu culpa y tus despojos la tierra guardará, lavándote en las ondas de la muerte como en otro Jordán;
allí donde el murmullo de la vida temblando a morir va, como la ola que a la playa viene silenciosa a expirar;
allí donde el sepulcro que se cierra abre una eternidad, todo cuanto los dos hemos callado, allí lo hemos de hablar.
|
Rímek XXXVII (Hungarian)Előbb halok meg, mint te: rejtve hordom a vasat szívemen, mellyel kicsiny kezed belém ütötte halálhozó sebem.
Előbb halok meg, mint te: ám makacs lény kitartó szellemem, a halál kapuinál letelepszik, míg lelked megjelen.
Órákkal napok, napokkal esztendők elszállnak odalenn, végül az ajtón valaki kopogtat... Ki kopogtat nekem?
Bűneid és semmiséged megőrzi a vén föld odafenn, megtisztulva jössz felém a halálnak Jordán vizeiben;
Ott, hol az élet moraja remegve halál martján pihen, miként a hullám, mely csöndesen huny ki a part szegélyiben;
Ott, hol a sírbolt márványa bezárul, öröklét nyíl nekem, mindenről, miről hallgattunk mi ketten, szólunk ott, kedvesem!
|
