This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Belli, Carlos Germán: Az egyenlőtlenek szextinája (Sextina de los desiguales in Hungarian)

Portre of Belli, Carlos Germán
Portre of Tótfalusi István

Back to the translator

Sextina de los desiguales (Spanish)

Un asno soy ahora, y miro a yegua,
bocado del caballo y no del asno,
y después rozo un pétalo de rosa,
con estas ramas cuando mudo en olmo,
en tanto que mi lumbre de gran día,
el pubis ilumina de la noche.
 
Desde siempre amé a la secreta noche,
exactamente igual como a la yegua,
una esquiva por ser yo siempre día,
y la otra por mirarme no más asno,
que ni cuando me cambio en ufano olmo,
conquistar puedo a la exquisita rosa.
 
Cuánto he soñado por ceñir a rosa,
o adentrarme en el alma de la noche,
mas solitario como día u olmo
he quedado y aun ante rauda yegua,
inalcanzable en mis momentos de asno,
tan desvalido como el propio día.
 
Si noche huye mi ardiente luz de día,
y por pobre olmo olvídame la rosa,
¿cómo me las veré luciendo en asno?
Que sea como fuere, ajena noche,
no huyáis del día; ni del asno, ¡oh yegua!;
ni vos, flor, del eterno inmóvil olmo.
 
Mas sé bien que la rosa nunca a olmo
pertenecerá ni la noche al día, ni un
híbrido de mí querrá la yegua; y sólo
alcanzo espinas de la rosa, en tanto que
la impenetrable noche,
me esquiva por ser día y olmo y asno.
 
Aunque mil atributos tengo de asno,
en mi destino pienso siendo olmo,
ante la orilla misma de la noche;
pues si fugaz mi paso cuando día,
o inmóvil punto al lado de la rosa,
que vivo y muero por la fina yegua.
 
¡Ay! ni olmo a la medida de la rosa,
y aun menos asno de la esquiva yegua,
mas yo día ando siempre tras la noche.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://digitalcommons.providence.edu

Az egyenlőtlenek szextinája (Hungarian)

Szamár vagyok most, s előttem a kanca,
lónak zabláját hordja s nem szamárnak;
majd lelegelek egy szép szirmu rózsát,
s az ágaimmal leszek durva szilfa,
és mint a fényem telt világu nappal,
a szeméremszőr világít az éjjel.
 
Mindig szerelmem volt a titkos éjjel,
hasonlóképpen, akárcsak a kanca,
egyik, mert mindig én vagyok a nappal,
másik, mert ő nem tekint, csak szamárnak,
de ha, változván, lennék büszke szilfa,
sem hódíthatnám meg a zsenge rózsát.
 
Hányszor álmodtam: átfogom a rózsát,
vagy mélyét tárja elébem az éjjel,
de csak árván, mint nappal von a szilfa,
maradtam állva, míg futott a kanca,
elérhetetlen és örök szamárnak,
oly gyámoltalan, mint maga a nappal.
 
Ha az éj fut fényemtől, mely a nappal,
s szegény szilként nem hódíthatok rózsát,
hogy jelennének meg nekem, szamárnak?
Bárhogyan is legyen: ó messzi éjjel,
ne fuss a naptól, s szamártól te, kanca!
Virág, nem bánt a mozdulatlan szilfa.
 
De jól tudom, soha rózsát a szilfa
nem hoz, s éjjelt nem zár magába nappal,
se korcsot tőlem nem akar a kanca;
csak a tüskét érem el, nem a rózsát,
s áthatolhatatlan marad áz éjjel
szegény nappalnak, szilfának, szamárnak.
 
Bár ezer jegyét hordom a szamárnak,
s végzetemre gondolok, lévén szilfa,
mely parton áll, s mellette fut az éjjel;
mert léptem könnyű, ha vagyok a nappal,
vagy mozdulatlan bámulva a rózsát,
úgy élek es halok, mint könnyű kanca.
 
Jaj! szilfához nem vethetni a rózsát.
s a szamárnak még úgyse párja kanca,
de az éj után megyek én, a nappal.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationT. I.

minimap