This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Blanco, Andrés Eloy: A vándor-szerelem dalai (Coplas del amor viajero in Hungarian)

Portre of Blanco, Andrés Eloy

Coplas del amor viajero (Spanish)

Ya pasaste por mi casa,
a flor de ti la sonrisa...
Fuiste un ensueño de gasa;
fuiste una gasa en la brisa...
 
Te vi flotar en la bruma
que tu blancura aureola,
como un boceto de espuma
sobre un pedestal de ola.
 
Yo que he buscado el lucero
que a Belén lleve el camino,
preso por lazos de acero
al potro de mi destino
 
Pensé: -En sus brazos, con ella,
¡Romperé acero tus lazos!
¿Para qué quiere una estrella
quien tiene al cielo en los brazos?
 
Y tan cerca llegue a verte
que te rozaba mi dedo...
Tuve miedo de quererte
y ya es querer, tener miedo.
 
Ansiosos se han emboscado
en mis ojos, mis antojos,
y tu también me has besado
veinte veces con los ojos.
 
Y tu mano pasionaria,
aquella noche huyó en vano,
porque mi mano corsaria
fue gavilán de tu mano.
 
Y he sentido que temblaban
tus labios en el café,
cuando mis pies se angustiaban
acorralando tu pie...
 
Pero te vas, sin dejar
ni una huella en el camino...
Sombra azul que cruza el mar
la borra el azul marino
 
No sé si me olvidarás
ni si es amor este miedo;
yo sólo sé que te vas,
yo sólo se que me quedo.
 
Tal vez mañana, un mañana
remoto, traiga a tu lado,
con el sol, por tu ventana,
un rayo azul del pasado.
 
Releyendo viejas cosas
y evocando cosas idas,
entre amarillentas rosas
y epístolas desvaídas.
 
Encontrarás al acaso
estas coplas del camino,
como en el fondo de un vaso
roto una mancha de vino.
 
Al oído de una nieta
tu voz de abuela hablará:
-Son los versos de un poeta
que no sé si existe ya...
 
Ella dirá: -¿Cómo era?-
¿Cruzará ignotos países
y cual tu, sombra viajera,
tendrá los cabellos grises?
 
Yo, entre tanto, junto al mar,
esperaré tu venida
y en un eterno esperar
se me pasará la vida.
 
Vida traidora, por quien
todo este sueño se muere,
si no te hice ningún bien,
¿por qué tu mano me hiere?
 
Mi voz querrá ensordecer
al propio mar con su llanto:
¿por qué no la vuelvo a ver,
mi Dios, si la quiero tanto?
 
Y mi canción irá sola
hacia donde tu te pierdes...
donde ella pase, la ola
tendrá un dolor de aguas verdes...
 
No sé si me olvidarás
ni si es amor este miedo;
yo sólo sé que te vas,
yo sólo sé que me quedo.
 
Y que si te quise ayer,
hoy te siento mas tirana
y si así crece el querer
¡Cómo te querré mañana!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.mundopoesia.com

A vándor-szerelem dalai (Hungarian)

Házamban, hogy lépegettél,
virágod mosolyt fakasztott.
Voltál pókhálószövetnél
könnyebb álom. Szellő hajtott.
 
Láttam ködben ellebegni
habbal írott, könnyű képed,
hullám talpazatján égni
fényben fürdő fehérséged.
 
Betlehemi-csillag fényét
kerestem én minden úton.
Sorsom vert-acél bilincsét
feszegetve ez volt gondom:
 
„Kedvesemnek erejével
megtörlek, vas, sápadj, reszkess!
Csillag mért kezd oly legénnyel,
kinek karja éggel terhes?”
 
Oly közel járt Hozzád kezem,
kezdtek ujjaim becézni.
S mert félelem a szerelem,
féltem Tégedet szeretni.
 
Elfogódott szemeimben
rejtett tűz égett utánad.
S csókot adtál szemeiddel;
nem is egyet, hanem százat.
 
Tüzes kezed akkor éjjel
menekült, de mindhiába:
kalóz kezem szép erővel
tolvaja lett, s leigázta
 
Éreztem, hogy remeg ajkad
abban a kis kávéházban,
mikor körülzárta lábad
két remegő, suta lábam.
 
- És most elmész. Nyomot se hagysz,
távolodó, kéklő árnyék.
Tenger hull Rád: hullám-torlasz,
s eltöröl majd a tenger-kék.
 
Nem tudom, hogy ez az érzés
félelem-e, szerelem-e?
Csak azt tudom, hogy Te elmész,
s én maradok. Megőrzöl-e?
 
Talán egyszer ablakodra
kék sugár hull majd a múltból.
A Nap veti oldaladra,
s akkor előveszel újból
 
minden régi, kopott írást,
hogy ami volt, felidézzed.
Fölemelsz egy sárgult rózsát,
fakult papírt, s el-elnézed.
 
S megtalálod majd e verset,
mi útról szól, s rólunk talán;
mintha megszáradt borcseppet
lelnél egy tört pohár falán.
 
Nagymama az unokának
mondja majd: „Egy költő írta.”
S nem tudja, hiába fárad,
él-e, hal-e, meddig bírta?
 
És a kislány majd megkérdi:
Milyen is volt? Ő is ősz-e?
Idegenben jár-e? S régi
utazó árnyék-e, mint Te?
 
- Én közben a tenger mellett
várlak. Lépted figyelgetem.
S mivel tőlem más nem tellett,
elpereg majd az életem.
 
Álom-ölő csalfa élet,
hogyha semmi jót nem tettem
sem ellened, se nem érted,
mért sújt kezed mégis engem?
 
Hangom magát az Óceánt
sötétíti, habot fújva:
„Kit szerettem, azt a leányt,
mért nem láthatom meg újra?”
 
De hát dalom egyedül jár
arra, ahol Te elveszel.
Zöld vizeknek érzi, mi fáj
a hullám, ha reá neszel.
 
- Nem tudom, hogy ez az érzés
félelem-e, szerelem-e?
Csak azt tudom, hogy Te elmész,
s én maradok. Megőrzöl-e?
 
Tegnap nagyon szerettelek,
ma érezlek zsarnokomnak.
S ez még csak nő. Egyre telek;
- hogy foglak szeretni holnap!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationU. Gy.

Related videos


minimap