Bondy, Sebastián Salazar: A szív megpróbáltatása (El corazón puesto a prueba in Hungarian)

Vals criollo
 
Sólo quiero decir
que a veces el hombre confía demasiado
en el silencio, en esa oscura cueva de lobos
y entra mortalmente en sus culpas.
Las toca suave, con algo de rubor,
pero paciente, pulcro, sin temores.
 
Es cuando los cimientos crujen,
todo aquel edificio de memoria padece y se sacude,
y no hay en él nada que permanezca
ajeno al estremecimiento de la muerte.
A qué quedarse así – pregúntase – a qué
llamarse a sí mismo hombre, es decir, razón
llamarse a sí mismo naturaleza,
llamarse a sí, con un apodo ilustre,
rey, doctor, clérigo, soldado,
o, simplemente, señor de sus locuras?
 
Es verdad, el corazón resiste poco,
es viejo, triste, y anduvo entre recuerdos
como un pastor entre animales salvajes,
entre lluvias y vientos,
débil voz en el estruendo de los días
 
Sólo quiero decir
que a veces el corazón está terriblemente solo.

Kreol keringő
 
Csak annyit mondok,
hogy néha az ember túl soká barátkozik
a csönddel, a sötét farkasveremmel,
és halálával vállán benyit bűnei közé,
egy kicsit szégyenlősen megsímogatja őket,
de nyugodtan, nyíltan és bátran is.
 
A betonalap ekkor megcsikordul,
szenvedve reng az emlékezet háza,
és a halálos rázkódásban
minden zegzuga ismerős.
Mire való ez - faggatódzunk , mire jó ez,
hogy embernek hívjuk magunkat, értelemnek,
vagy élő természetnek,
vagy mintha cicomás melléknevekkel,
királynak, doktornak, papnak, katonának,
vagy köznapibban előkelő bolondnak?
 
Így igaz, a szív törékeny,
és szomorú öregként teng az emlékek közt,
mint esőben és szélfújásban,
mint vadak közt a pásztor,
elhaló hang a mennydörgő napokban.
 
Csak annyit mondok,
hogy néha gyilkol a szív magánya.