This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Borges, Jorge Luis: El etnógrafo

Portre of Borges, Jorge Luis

El etnógrafo (Spanish)

El caso me lo refirieron en Texas, pero había acontecido en otro estado. Cuenta con un solo protagonista, salvo que en toda historia los protagonistas son miles, visibles e invisibles, vivos y muertos. Se llamaba, creo, Fred Murdock. Era alto a la manera americana, ni rubio ni moreno, de perfil de hacha, de muy pocas palabras. Nada singular había en él, ni siquiera esa fingida singularidad que es propia de los jóvenes. Naturalmente respetuoso, no descreía de los libros ni de quienes escriben los libros. Era suya esa edad en que el hombre no sabe aún quién es y está listo para entregarse a lo que le propone el azar: la mística del persa o el desconocido origen del húngaro, la aventuras de la guerra o del álgebra, el puritanismo o la orgía. En la universidad le aconsejaron el estudio de las lenguas indígenas. Hay ritos esotéricos que perduran en ciertas tribus del oeste; su profesor, un hombre entrado en años, le propuso que hiciera su habitación en una toldería, que observara los ritos y que descubriera el secreto que los brujos revelan al iniciado. A su vuelta, redactaría una tesis que las autoridades del instituto darían a la imprenta. Murdock aceptó con alacridad. Uno de sus mayores había muerto en las guerras de la frontera; esa antigua discordia de sus estirpes era un vínculo ahora. Previó, sin duda, las dificultades que lo aguardaban; tenía que lograr que los hombres rojos lo aceptaran como a uno de los suyos. Emprendió la larga aventura. Más de dos años habitó en la pradera, bajo toldos de cuero o a la intemperie. Se levantaba antes del alba, se acostaba al anochecer, llegó a soñar en un idioma que no era el de sus padres. Acostumbró su paladar a sabores ásperos, se cubrió con ropas extrañas, olvidó los amigos y la ciudad, llegó a pensar de una manera que su lógica rechazaba. Durante los primeros meses de aprendizaje tomaba notas sigilosas, que rompería después, acaso para no despertar la suspicacia de los otros, acaso porque ya no las precisaba. Al término de un plazo prefijado por ciertos ejercicios, de índole moral y de índole física, el sacerdote le ordenó que fuera recordando sus sueños y que se los confiara al clarear el día. Comprobó que en las noches de luna llena soñaba con bisontes. Confió estos sueños repetidos a su maestro; éste acabó por revelarle su doctrina secreta. Una mañana, sin haberse despedido de nadie, Murdock se fue.

En la ciudad, sintió la nostalgia de aquellas tardes iniciales de la pradera en que había sentido, hace tiempo, la nostalgia de la ciudad. Se encaminó al despacho del profesor y le dijo que sabía el secreto y que había resuelto no publicarlo.

- ¿Lo ata su juramento? - preguntó el otro.    

- No es ésa mi razón - dijo Murdock -En esas lejanías aprendí algo que no puedo decir.

-¿Acaso el idioma inglés es insuficiente? - observaría el otro.

- Nada de eso, señor. Ahora que poseo el secreto, podría enunciarlo de cien modos distintos y aun contradictorios. No sé muy bien cómo decirle que el secreto es precioso y que ahora la ciencia, nuestra ciencia, me parece una mera frivolidad.

Agregó al cabo de una pausa:

- El secreto, por lo demás, no vale lo que valen los caminos que me condujeron a él. Esos caminos hay que andarlos.

El profesor le dijo con frialdad:

- Comunicaré su decisión al Concejo. ¿Usted piensa vivir entre los indios?

Murdock le contestó:

- No. Tal vez no vuelva a la pradera. Lo que me enseñaron sus hombres vale para cualquier lugar y para cualquier circunstancia.

Tal fue, en esencia, el diálogo.

Fred se casó, se divorció y es ahora uno de los bibliotecarios de Yale.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.culturatradicional.org

Az etnográfus (Hungarian)

Texasban hallottam a történetet, de egy másik államban történt az eset. Egyetlen szereplő van benne, bár minden történetnek ezernyi látható és láthatatlan, élő és holt szereplője van. Fred Murdocknek hívták, ha nem tévedek. Magas, amerikai fajta, szőkésbarna hajú, markáns arcú, szótlan férfi volt. Semmi eredeti nem volt benne, még csak a fiatalokra jellemző csinált eredetiség sem. Tisztelettudó természet lévén nem volt bizalmatlan se a könyvek, se a könyvek szerzői iránt. Abban a korban volt, amikor a férfiember nem tudja még, hogy kicsoda, és készséggel beleveti magát abba, amit a véletlen elé tár: a perzsa misztikába vagy az ismeretlen eredetű magyar nyelvbe, a háborús kalandokba vagy az algebrába, a puritanizmusba vagy épp a tobzódásba. Az egyetemen azt a tanácsot kapta, hogy tanulmányozza a bennszülött nyelveket. Néhány nyugati törzsnél még élnek ezoterikus rítusok; azt javasolta neki a tanára, egy idősebb férfi, hogy költözzék egy időre egy rezervátumba, figyelje meg a rítusokat, és derítse ki, mi az a titok, amit a varázslók átadnak a beavatottaknak. Visszatérése után ír majd egy disszertációt, amit az intézet vezetősége bizonyára megjelentet. Murdock kapva kapott az alkalmon. Egyik felmenője a nyugati határvidéken esett el; a hajdani törzsi viszály most összekötő kapocs volt. Látta előre, nem kétséges, hogy mennyi nehézség vár rá; el kell majd érnie, hogy befogadják a vörös bőrűek. Belevágott a nagy kalandba. Jó két évig élt a prérin, hol vályogfalak közt, hol a szabadban. Pirkadatkor kelt, sötétedéskor feküdt, s egy idő után már nem a szülei nyelvén álmodott. Megszokta a nyers ízeket, fura ruhákkal fedte a testét, elfeledte a barátait és a várost, és már másképp gondolkozott, mint ahogy az esze engedte volna. A tanulás első hónapjai alatt titokban jegyzeteket készített, de később megsemmisítette őket, talán azért, hogy ne keltsen gyanút a többiekben, talán azért, mert már nem volt rá szüksége. Egy előre kitűzött időpont után, ami lelki és testi gyakorlatok elvégzéséhez kötődött, elrendelte a pap, hogy azontúl jegyezze meg az álmait, s másnap hajnalban számoljon be neki róluk. Murdock megállapította, hogy a teliholdas éjszakákon bölényekkel szokott álmodni. Ismétlődő álmait közölte a mesterével; az végül megosztotta vele a titkos eszmét. Egy reggel, búcsúzás nélkül otthagyta őket Murdock.

A városban sóvárogva gondolt a prérin töltött első estékre, ahol annak idején sóvárogva gondolt a városra. Elment a professzorához, és közölte vele, hogy tudja a titkot, de úgy döntött, nem fedi fel.

- Köti az esküje? - kérdezte a tanár.

- Nem ez az oka - felelte Murdock. - Tanultam valamit azon a távoli tájon, amit nem tudok szavakba foglalni.

- Talán az angol nyelv az akadály? - tudakolta a beszélgetőtársa.

- Egyáltalán nem erről van szó, tanár úr. Most, hogy birtokában vagyok a titoknak, száz különböző, sőt egymásnak ellentmondó módon meg tudnám fogalmazni. Nem is tudom, hogy mondjam el, hogy mennyire csodás az a titok, és hogy én most a tudományt, a mi tudományunkat már csak puszta léhaságnak tartom.

Egy kis szünet után így folytatta:

- Egyébként nem annyira a titok a fontos, mint a hozzá vezető utak. Azokon az utakon pedig végig kell menni.

A professzor hűvösen válaszolt:

- Döntéséről tájékoztatni fogom a Tanácsot. Talán indiánok közt akar élni?

Murdock így felelt:

- Nem. Talán vissza se megyek a prérire. Amit az ottaniaktól tanultam, az mindenütt és minden helyzetre érvényes.

Ez volt lényegében a beszélgetésük.

Fred megnősült, elvált, s ma a Yale-en könyvtáros.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://users.atw.hu

Related videos


minimap