Borges, Jorge Luis: A pillanat (El instante in Hungarian)

¿Dónde estarán los siglos, dónde el sueño
de espadas que los tártaros soñaron,
dónde los fuertes muros que allanaron,
dónde el Árbol de Adán y el otro Leño?

El presente está solo. La memoria
erige el tiempo. Sucesión y engaño
es la rutina del reloj. El año
no es menos vano que la vana historia.

Entre el alba y la noche hay un abismo
de agonías, de luces, de cuidados;
el rostro que se mira en los gastados

espejos de la noche no es el mismo.
El hoy fugaz es tenue y es eterno;
otro Cielo no esperes, ni otro Infierno.

Hol vannak a századok, hova lett
a tatárok álmodta álom a kardról,
hol vannak a ledőlt erős falak, hol
az Ádám fája, és hol ama szent Fa?

Csak a jelen van. Az emlékezésben
épül fel az idő. Csalóka renddé
az óra teszi. A történelemnél
nem kevésbé értelmetlen az év sem.

A virradat s az éj közt riadalmas
fények, gondok, gyötrelmek szakadéka,
s amely az éj hámló tükrébe néz ma,

más, mint tegnap, nem ugyanaz az arc az.
Törékeny és örök az elfutó ma.
Hiába vársz más mennyre, más pokolra.