Borges, Jorge Luis: A Pillanat (El instante in Hungarian)

¿Dónde estarán los siglos, dónde el sueño
de espadas que los tártaros soñaron,
dónde los fuertes muros que allanaron,
dónde el Árbol de Adán y el otro Leño?

El presente está solo. La memoria
erige el tiempo. Sucesión y engaño
es la rutina del reloj. El año
no es menos vano que la vana historia.

Entre el alba y la noche hay un abismo
de agonías, de luces, de cuidados;
el rostro que se mira en los gastados

espejos de la noche no es el mismo.
El hoy fugaz es tenue y es eterno;
otro Cielo no esperes, ni otro Infierno.

Hová lesznek a századok, hova
a kard, amit tatárok álma álmodott,
hová az összerontott falú városok,
hol van Ádám fája s a másik – az a Fa?
 
Csak a jelen van. Csakis az emlékezet
önámítása az idő. Illúzió
az egymásutániság. Hiábavaló
a történelem: és sehova nem vezet.
 
A hajnal és az éj közötti tartomány
a kínok, fények, gondok pusztasága;
s az éj kimerült tükreibe látva
 
már más arcot takar ki a homály.
Csak a mulandó ma örök; nincs más, csak ez;
ne várj másik Eget; másik Pokol se lesz.