Borges, Jorge Luis: El sueño de Pedro Henríquez Ureña

El sueño que Pedro Henríquez Ureña tuvo en el alba de uno de los días de 1946 curiosamente no constaba de imágenes sino de pausadas palabras. La voz que las decía no era la suya pero se parecía a la suya. El tono, pese a las posibilidades patéticas que el tema permitía, era impersonal y común. Durante el sueño, que fue breve, Pedro sabía que estaba durmiendo en su cuarto y que su mujer estaba a su lado. En la oscuridad del sueño, la voz le dijo:

«Hará unas cuantas noches, en una esquina de la calle Córdoba, discutiste con Borges la invocación del anóni­mo sevillano Oh Muerte, ven callada / como sueles venir en la saeta. Sospecharon que era el eco deliberado de algún texto latino, ya que esas traslaciones correspondían a los hábitos de la época, del todo ajena a nuestro concepto del plagio, sin duda menos literario que comercial. Lo que no sospecharon, lo que no podían sospechar, es que el diálogo era profético. Dentro de unas horas, te apresu­rarás por el último andén de Constitución, para tu clase en la Universidad de La Plata. Alcanzarás el tren, pondrás la cartera en la red y te acomodarás en tu asiento, junto a la ventanilla. Alguien, cuyo nombre no sé pero cuya cara estoy viendo, te dirigirá unas palabras. No le contestarás, porque estarás muerto. Ya te habrás despedido para siempre de tu mujer y de tus hijas. No recordarás este sueño porque tu olvido es necesario para que se cumplan los hechos».

Az az álom, amit Pedro Henríquez Ureña 1946 egyik hajnalán látott, furamód nem képekből, hanem megfontolt szavakból állt. Nem ő beszélt, de azért hasonlított a hangjuk. Nyoma sem volt benne a témához illő pátosznak, inkább személytelen és közönséges volt. Az álom alatt - rövid volt - Pedro mindvégig tudta, hogy a szobájában alszik, s hogy mellette a felesége. A sötétben így szólt hozzá az álom:

"Néhány estével ezelőtt a Córdoba utca sarkán Borgesszal beszélgettél a sevillai Anonymus fohászáról: Ó Halál, jöjj halkan, mint szoktál, a nyíl hegyén. Arra gyanakodtatok, hogy egy latin szöveg szándékos utánzása, hiszen az efféle átvételek megszokottak voltak egy olyan korban, amely egyáltalán nem ismerte a mi plágiumfelfogásunkat, ami nyilvánvalóan inkább üzleti, mintsem irodalmi jellegű. Arra azonban nem gyanakodtatok, nem gyanakodhattatok, hogy jóslatszerű a beszélgetésetek. Néhány óra múltán futva érkezel majd a Constitución utolsó peronjára, mert órád lesz a La Plata-i Egyetemen. Eléred a vonatot, felteszed a táskádat a csomagtartóra, és elhelyezkedsz az ablak melletti ülésen. Valaki - nem tudom, hogy hívják, de most is előttem van az arca - szól hozzád néhány szót. De te nem felelsz, mert már halott vagy. Előtte elbúcsúztál, mint mindig, a feleségedtől és a lányaidtól. Nem emlékszel majd erre az álomra, mert el kellett felejtened, hogy beteljesedjenek a dolgok."