Borges, Jorge Luis: Hotel Esja, Reikiavik

En el decurso de la vida hay hechos modestos que pueden ser un don. Yo acababa de llegar al hotel. Siempre en el centro de esa clara neblina que ven los ojos de los ciegos, exploré el cuarto indefinido que me habían destinado. Tanteando las paredes, que eran ligeramente rugosas, y rodeando los muebles, descubrí una gran columna redonda. Era tan ancha que casi no pudieron abarcarla mis brazos estirados y me costó juntar las dos manos. Supe enseguida que era blanca. Maciza y firme se elevaba hacia el cielo raso.

Durante unos segundos conocí esa curiosa felicidad que deparan al hombre las cosas que casi son un arquetipo.

En aquel momento, lo sé, recobré el goce elemental que sentí cuando me fueron reveladas las formas puras de la geometría euclidiana: el cilindro, el cubo, la esfera, la pirámide.

Az élet folyamán történik velünk egy-egy apró eset, ami ajándék lehet. Épphogy megérkeztem a szállóba. A vakok világos ködfelhőjének mélyéről felfedeztem a nekem szánt ismeretlen szobát. Végigtapogattam a falakat, egy kicsit egyenetlenek voltak, körbejártam a bútorokat, és ráakadtam egy nagy, kerek oszlopra. Olyan vastag volt, hogy szinte kinyújtott karral sem tudtam átfogni, és csak üggyel-bajjal tudtam összekulcsolni a kezemet. Mindjárt tudtam, hogy fehér. Tömören, szilárdan emelkedett a mennyezet felé.

Néhány másodpercig az a különös boldogság töltött el, amit a már-már archetípusnak számító tárgyak nyújtanak az embernek.

Abban a percben, tudom, ugyanazt az elemi élvezetet éreztem, mint amikor feltárultak előttem az euklideszi geometria tiszta formái: a henger, a kocka, a gömb, a gúla.