Borges, Jorge Luis: Legenda (Leyenda in Hungarian)

Abel y Caín se encontraron después de la muerte de Abel. Caminaban por el desierto y se reconocieron desde lejos, porque los dos eran muy altos. Los hermanos se sentaron en la tierra, hicieron un fuego y comieron. Guardaban silencio, a la manera de la gente cansada cuando declina el día. En el cielo asomaba alguna estrella, que aún no había recibido su nombre. A la luz de las llamas, Caín advirtió en la frente de Abel la marca de la piedra y dejó caer el pan que estaba por llevarse a la boca y pidió que le fuera perdonado su crimen.

Abel contestó:

--¿Tú me has matado o yo to he matado? Ya no recuerdo, aquí estamos juntos como antes.

--Ahora sé que en verdad me has perdonado --dijo Caín--; porque olvidar es perdonar. Yo trataré también de olvidar.

Abel dijo despacio:

--Así es.  Mientras dura el remordimiento dura la culpa.

Ábel halálát követően találkozott egyszer Ábel és Káin. A pusztaságban gyalogoltak, s messziről felismerték egymást, mert mind a ketten roppant magas termetűek voltak. A testvérpár leült a földre, tüzet rakott és evett. Hallgattak, ahogy a nap vége felé hallgatni szokott a fáradt ember. Előbújt az égen egy csillag, még nem volt neve. A lángok fényénél Káin észrevette Ábel homlokán a kő nyomát, leejtette a kenyeret, amelyet épp a szájába készült venni, és bocsánatot kért a bűnéért.

Ábel ezt felelte:

- Te öltél meg engem, vagy én öltelek meg téged? Már nem emlékszem; együtt vagyunk, mint hajdan.

- Most már tudom, hogy valóban megbocsátottál - mondta Káin -, mert a felejtés megbocsátás. Én is megpróbálok majd felejteni.

Ábel lassan felelte:

- Így igaz. Míg tart a lelkiismeret-furdalás, tart a bűn is.