This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Borges, Jorge Luis: Nota dictada en un hotel del Quartier Latin

Portre of Borges, Jorge Luis

Nota dictada en un hotel del Quartier Latin (Spanish)

Wilde escribe que el hombre, en cada instante de su vida, es todo lo que ha sido y todo lo que será. En tal caso, el Wilde de los años prós: peros y de la literatura feliz ya era el Wilde de la cárcel, que era también el de Oxford y el de Atenas y el que moriría en 1900, de un modo casi anónimo, en el Hotel d'Alsace, del Barrio Latino. Ese hotel es ahora el hotel L'Hotel, donde nadie puede encontrar dos habitaciones iguales. Diríase que lo labró un ebanista, no que lo diseñaron arquitectos o que fue levantado por albañiles. Wilde odiaba el realismo; los peregrinos que visitan este santuario aprueban que haya sido recreado como si fuera una obra postuma de la imaginación de Oscar Wilde.

Yo quería conocer el otro lado del jardín, le dijo Wilde a Gide en los años últimos. Nadie ignora que conoció la infamia y la cárcel, pero algo joven y divino había en él que rechazaba esas desdichas, y cierta famosa balada, que intenta lo patético, no es la más admirable de sus obras. Digo lo mismo del Retrato de Dorian Gray, vana y lujosa reedición de la novela más renombrada de Stevenson.

¿Qué sabor final nos dejan los libros que Oscar Wilde escribió? El sabor misterioso de la dicha. Pensamos en esa otra fiesta, el champagne. Recordemos con alegría y con gratitud "The Harlot's House", "The Sphinx", los diálogos estéticos, los ensayos, los cuentos de hadas, los epigramas, las lapidarias notas bibliográficas y las inagotables comedias, que nos muestran personas muy estúpidas que son muy ingeniosas.

El estilo de Wilde fue el estilo decorativo de cierta secta literaria de su época, los Yelloiv Nineties, que buscó lo visual y lo musical. No sin una sonrisa ejerció ese estilo, como hubiera ejercido cualquier otro.

Una crítica técnica de Wilde me resulta imposible. Pensar en él es pensar en un amigo íntimo, que no hemos visto nunca pero cuya voz conocemos, y que extrañamos cada día.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://es.scribd.com/doc

A Quartier Latin egyik szállójában diktált feljegyzés (Hungarian)

Wilde azt írja, hogy az ember élete valamennyi pillanatában mindaz, ami volt, s mindaz, ami lesz. Ha ez így van, akkor az örömteli irodalommal telt, boldog évek alatt élt Wilde már azonos a börtönbe került Wilde-dal, meg az Oxfordba és Athénba kerülő Wilde-dal, s azzal, aki majd 1900-ban szinte teljesen ismeretlenül hal meg a Latin negyedben, az Hotel d'Alsace-ban. Ma L'Hotel a szálloda neve, s nincs benne két egyforma szoba. Azt is mondhatnánk, hogy olyan, mintha nem is építészek tervezték vagy kőművesek emelték volna, hanem egy asztalos keze munkája lenne. Wilde gyűlölte a realizmust; e szentélybe zarándokoló látogatók örömmel látják, hogy úgy állították helyre, mint egy Oscar Wilde képzeletében született posztumusz művet.

Én a kert túloldalát akartam megismerni - mondta Wilde utolsó éveiben Gide-nek. Senki előtt sem titok, hogy megismerte a szégyent és a börtönt, de volt benne valami ifjonti, isteni szellem, amellyel túltette magát a balsorsain, az a bizonyos híres balladája pedig, amelyben a pátosszal kísérletezik, nem a legértékesebb műve. Ugyanezt gondolom Dorian Gray arcképé-ről is, mert az Stevenson leghíresebb regényének értelmetlen, díszes átírása.

Végül is milyen ízt hagynak bennünk Oscar Wilde könyvei? A boldogság titokzatos ízét. Eszünkbe jut továbbá az a másik élvezet, a pezsgő. És örömmel és hálával emlékezzünk meg A bordélyház-ról, A szfínksz-ről, esztétikai dialógusairól, esszéiről, tündérmeséiről, epigrammáiról, tömör könyvismertetéseiről és kimeríthetetlen vígjátékairól, amelyek nagyon ostoba, de nagyon szellemes szereplőket tárnak elénk.

Wilde stílusa egy korabeli irodalmi szekta, a Yellow Nineties képiséget és zeneiséget erőltető, cikornyás stílusát követte. Némi mosollyal az arcán művelte ezt a stílust, ahogy bármilyen más stílussal is tette volna.

Szakmai bírálatot nem tudok Wilde-ról mondani. Ha rágondolok, egy meghitt barát tűnik fel a gondolataimban, olyan, akivel sosem találkozott az ember, de ismeri a hangját, és mindennap hiányolja.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://users.atw.hu

minimap