Borges, Jorge Luis: Újabb apokrif töredék (Otro fragmento apócrifo in Hungarian)
Otro fragmento apócrifo (Spanish)Uno de los discípulos del maestro quería hablar a solas con él, pero no se atrevía. El maestro le dijo: -Dime qué pesadumbre te oprime. El discípulo replicó: -Me falta valor. El maestro dijo: -Yo te doy el valor. La historia es muy antigua, pero una tradición, que bien puede no ser apócrifa, ha conservado las palabras que esos hombres dijeron, en los linderos del desierto y del alba. Dijo el discípulo: -He cometido hace tres años un gran pecado. No lo saben los otros pero yo lo sé, y no puedo mirar sin horror mi mano derecha. Dijo el maestro: -Todos los hombres han pecado. No es de hombres no pecar. El que mirare a un hombre con odio ya le ha dado muerte en su corazón. Dijo el discípulo: -Hace tres años, en Samaria, yo maté a un hombre. El maestro guardó silencio, pero su rostro se demudó y el discípulo pudo temer su ira. Dijo al fin: -Hace diecinueve años, en Samaria, yo engendré a un hombre. Ya te has arrepentido de lo que hiciste. Dijo el discípulo: -Así es. Mis noches son de plegaria y de llanto. Quiero que tú me des tu perdón. Dijo el maestro: -Nadie puede perdonar, ni siquiera el Señor. Si a un hombre lo juzgaran por sus actos, no hay quien no fuera merecedor del infierno y del cielo. ¿Estás seguro de ser aún aquel hombre que dio muerte a su hermano? Dijo el discípulo: -Ya no entiendo la ira que me hizo desnudar el acero. Dijo el maestro: -Suelo hablar en parábolas para que la verdad se grabe en las almas, pero hablaré contigo como un padre habla con su hijo. Yo no soy aquel hombre que pecó; tú no eres aquel asesino y no hay razón alguna para que sigas siendo su esclavo. Te incumben los deberes de todo hombre: ser justo y ser feliz. Tú mismo tienes que salvarte. Si algo ha quedado de tu culpa yo cargaré con ella. Lo demás de aquel diálogo se ha perdido.
|
Újabb apokrif töredék (Hungarian)Az egyik tanítvány szeretett volna kettesben beszélgetni a mesterrel, de nem merte megkérni. A mester megszólította: "Mondd, miféle bánat emészt!" A tanítvány ezt felelte: "Nincs bennem bátorság." Mire a mester: "Adok én neked bátorságot." Nagyon régi a történet, de egy - talán nem is apokrif - hagyomány megőrizte a két férfinak a sivatag és a hajnal határán elhangzott szavait. És szólt a tanítvány: - Nagy bűnt követtem el három évvel ezelőtt. A többiek nem tudják, de én tudom, és nem tudok rettegés nélkül a jobbomra nézni. És szólt a mester: - Minden ember követett el bűnt. A bűntelenség nem emberi tulajdonság. Aki gyűlölettel néz egy emberre, az a szíve mélyén már meg is ölte. És szólt a tanítvány: - Három éve megöltem egy embert Szamáriában. A mester hallgatott, de elsápadt, félhetett is haragjától a tanítvány. Végül az megszólalt: - Én pedig tizenkilenc éve nemzettem egy embert Szamáriában. Te már megbántad, amit tettél. És szólt a tanítvány: - Meg. Fohásszal, könnyek közt töltöm az éjszakáimat. Bocsánatot várok tőled. És szólt a mester: - Senki sem bocsáthat meg, még az Úr sem. Ha az embert a cselekedetei alapján ítélnék meg, egy sem volna, aki ne lenne méltó a pokolra és a mennyre. Biztos vagy benne, hogy te még mindig ugyanaz az ember vagy, aki megölte a testvérét? És szólt a tanítvány: - Már nem ismerem azt a haragot, ami miatt akkor kést rántottam. És szólt a mester: - Példázatokban szoktam beszélni, hogy bevésődjék a lelkekbe az igazság, de most úgy fogok veled beszélni, mint apa a fiával. Én már nem az az ember vagyok, aki vétkezett; te sem vagy már gyilkos, és semmi okod rá, hogy továbbra is rabságában élj. Ugyanaz a kötelességed, mint minden embernek: légy igaz és légy boldog. önmagadat kell megváltanod. Ha maradt még valami a bűnödből, én magamra vállalom. A párbeszéd többi része elveszett.
|