This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Borges, Jorge Luis: Quince monedas (detalles)

Portre of Borges, Jorge Luis

Quince monedas (detalles) (Spanish)

El desierto

 

El espacio sin tiempo.

La luna es del color de la arena.

Ahora, precisamente ahora,

mueren los hombres del Metauro y de Tannenberg.

 

LLueve

 

¿En qué ayer, en qué patios de Cartago,

cae también la lluvia?

 

Un poeta menor

 

La meta es el olvido.

Yo he llegado antes.

 

Génesis, IV, 8

 

Fue en el primer desierto.

Dos brazos arrojaron una gran piedra.

No hubo un grito. Hubo sangre.

Hubo por vez primera la muerte.

Ya no recuerdo si fui Abel o Caín.

 

Miguel de Cervantes

 

Crueles estrellas y propicias estrellas

presidieron la noche de mi génesis;

debo a las últimas la cárcel

en que soñé el Quijote.

 

Macbeth

 

Nuestros actos prosiguen su camino,

que no conoce término.

Maté a mi rey para que Shakespeare

urdiera su tragedia.

 

Mateo, 27.9

 

La moneda cayó en mi hueca mano.

No pude soportarla, aunque era leve,

Y la dejé caer. Todo fue en vano.

El otro dijo: Aún faltan veintinueve.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.poeticous.com

Aprópénz (részletek) (Hungarian)

Sivatag

 

Időtlen tér.

A hold olyan színű, mint a homok.

Most, épp ebben a pillanatban

halnak meg Metaurónál és Tannenbergnél a férfiak.

 

Esik

 

Mily tegnapban, mily karthágói kertben

hull most ugyanez az eső?

 

Kis költő

 

A vége úgyis a felejtés.

Én hamarabb elértem.

 

Genezis, 4. 8.

 

Az ősi sivatagban történt.

Két kar elhajított egy nagy követ.

Nem volt kiáltás. Csak a vér.

Csak legeslegelőször a halál.

Már nem tudom, Káin volt-e vagy Ábel.

 

Miguel de Cervantes

 

Rossz csillagok és jó csillagok

őrködtek genezisem éjszakáján,

az utóbbiaknak köszönöm a börtönt,

hol megálmodtam Don Quijotét.

 

Macbeth

 

Tetteink csak mennek a maguk útján,

melynek nincs soha vége.

Leszúrtam a királyt, hogy Shakespeare

kitervelje tragédiáját.

 

Máté, 27. 9.

 

Nyitott markomba hullott a dénárja.

Nem bírtam el, leejtettem a földre,

bár nem is volt nehéz. Minden hiába.

Még huszonkilenc hátra van - közölte.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://users.atw.hu

minimap