Borges, Jorge Luis: Álom Németországban (Un sueño en Alemania in Hungarian)

Esta mañana soñé un sueño que me dejó abrumado y que fui ordenando después.

Tus mayores te engendran. En la otra frontera de los desiertos hay aulas polvorientas o, si se quiere, depósitos polvorientos, con filas paralelas de pizarrones muy gastados, cuya longitud se mide por leguas o por leguas de leguas. Se ignora el número preciso de los depósitos, que sin duda son muchos. En cada uno hay diecinueve filas de pizarrones y alguien los ha cargado con palabras y con cifras arábigas, escritas con tiza. La puerta de cada una de las aulas es corrediza, a la manera del Japón, y está hecha de un metal oxidado. La escritura se inicia en el borde izquierdo del pizarrón y empieza por una palabra. Debajo hay otra y todas siguen el rigor alfabético de los diccionarios enciclopédicos. La primera palabra, digamos, es Aachen, nombre de una ciudad. La segunda, que está inmediatamente abajo es Aar, que es el rio de Berna, en tercer lugar está Aarón, de la tribu de Levi. Después vendrán abracadabra y Abraxas. Después de cada una de esas palabras se fija el número preciso de veces que las verás, oirás, recordarás o pronunciarás en el decurso de tu vida. Hay una cifra indefinida, pero indudablemente no infinita para el número de veces en que pronunciarás entre la cuna y la sepultura, el nombre de Shakespeare o de Kepler. En el último pizarrón de un aula remota está la palabra Zwitter, que vale en alemán por hermafrodita, y abajo agotarás el número de imágenes de la ciudad de Montevideo que te ha sido fijado por el destino y seguirás viviendo. Agotarás el número de veces que te ha sido fijado para pronunciar tal o cual hexámetro y seguirás viviendo. Agotarás el número de veces que le ha sido dado a tu corazón para su latido y entonces habrás muerto.

Cuando esto ocurra las letras y los números de tiza no se borrarán enseguida. (En cada instante de tu vida alguien modifica o borra una cifra.) Todo esto sirve para un fin que nunca entenderemos.

Ma reggel olyan álmot álmodtam, ami egészen kimerített, és amit utána sokáig rendezgettem magamban.

A szüleid világra hoznak. A pusztaságok túlsó határán porlepte termek, vagy ha tetszik, poros raktárak állnak, párhuzamosan futó, egészen elkoptatott táblasorokkal, amelyeknek a hossza csak mérföldekben vagy sokmérföldes mérföldekben mérhető. Nem tudjuk a raktárok pontos számát, de kétségtelenül sok van belőlük. Mindegyikben tizenkilenc sor tábla van, s valaki krétával szavakat és arab számokat írt rájuk. Minden teremben, mint Japánban, tolóajtó van, rozsdás fémajtó. A tábla bal szélén kezdődik az írás, mégpedig egy-egy szóval. Alatta további szavak sorjáznak, s a lexikonok szigorú betűrendjét követi mind. Az első szó, mondjuk, Aachen, egy város neve. A második, ami közvetlenül alatta következik, Aar, Bern folyója, a harmadik helyen pedig a Lévi törzséből származó Aarón. Lejjebb jön az abracadabra és Abraxas. Minden szó után pontosan ott van, hogy életed során majd hányszor látod, hallod, idézed fel vagy mondod ki. Az, hogy a bölcső és a sír között hányszor mondod ki Shakespeare vagy Kepler nevét, határozatlan, de kétségtelenül nem végtelen számot ad. Egy távoli terem utolsó tábláján áll a Zwitter szó, ami németül hermafroditát jelent, alatta pedig eléred azt a számot, amelyet Montevideo képeire szabott neked a sors, és élsz tovább. Eléred azt a számot, amelyet egy ilyen-olyan hexaméter elmondására szabott neked a sors, és élsz tovább. Eléred azt a számot, amelyet a szívverésednek szabott a sors, és akkorra halott vagy.

Mikor ez bekövetkezik, nem tűnnek el azonnal a krétával írt betűk és szavak. (Életed minden pillanatában valaki módosít vagy letöröl egy-egy számot.) Mindez olyan célt szolgál, amit mi sosem fogunk megérteni.