Bousoño, Carlos: Pártos szív (Corazón partidario in Hungarian)

Mi corazón, lo sabes,

no está con el que triunfa o que lo espera,

con el juramento mercader

que acecha el buen provecho,

se agazapa, salta sobre la utilidad, que es su querida,

busca ganancia en el abrazo,

obtiene renta de las mariposas y pone rédito a la luz,

cobra recibo por los amaneceres milagrosos,

por cambiante gracia del color

de una invisible rosa apresurada,

dulce y apresurada

como si fuese un hombre o una llama

o una felicidad humana: sí.

Mi corazón no está con el hombre que sabe

de la verdad todo lo necesario

para olvidar el resto de ella,

satisfecho del viento, poderoso del humo,

canciller de la niebla,

rey acaso, pero nunca de sí.

Mi corazón está con el que un día,

quitado el brillo breve, retirada la gracia que hasta allí

le alentó,

en bajamar hostil todo cuanto nos hace

dulce la realidad, leve la vida, adorable la luz,

sabe decir: "no importa".

Mi corazón está con el que entonces,

en el vaso que una mano de niebla le tiende entre la

sombra,

bebe hasta el fin, con lucidez,

sin amargura,

toda la hez del mundo.

Y luego, seriamente,

allá en lo alto,

mira, con ojo nuevo,

el cielo puro.

Az én szívem, tudod jól,

nem azért dobban, aki jól jár, vagy azt reméli,

a felesküdött kalmárért,ki jó haszonra sandít, lapul,

majd ugrik a profitra, kedvesére,

nyereséget keres az ölelésben,

díjat szed lepkéktől, és kamatot vet ki a fényre;

pénzt hajt be csodálatos hajnalhasadásért,

egy láthatatlan, gyengéd rózsa

színének változó bűbájáért,

nógatva, sürgetve azt is,

akárha ember vagy láma volna,

vagy emberi boldogság: bizony.

Az én szívem nem azzal az emberrel van,

aki minden szükségest tud az igazságról,

hogy feledhesse a hozzátartozó többit,

mint kárpótoltja a szélnek, hatalmasa a füstnek,

kancellárja a ködnek, tán királya, de sosem önmagáé.

Az én szívem annak a pártján áll, aki egy szép nap

elvetvén kurta csillogást, elhárítván kegyet,

amely bátorította addig,

ellenséges apályában mindannak, amitől számunkra

édes a való, könnyű a lét, imádnivaló a fénye,

képes azt mondani: „nem fontos".

Az én szívem azé, aki olyankor

a pohárból, amit egy ködalak keze nyújt a homályban,

fenékig kiissza, józan elmével,

kesergés nélkül,

a világ minden üledékét.

S aztán komolyan,

ennek magasából,

új szemmel tekinthet föl

a tiszta égre.