Cabañero, Eladio: Az a férfi a hídon (Ese hombre del puente in Hungarian)
|
Ese hombre del puente (Spanish)Desde el puente miraba... Pensaría quien lo viera que era pobre, más que por los zapatos y la ropa o no tener asuntos más urgentes en que ocuparse, por el descaro triste de los ojos cansados de ver mundo.
Allí estaba -quizá desde otros tiempos- mirando; en la cartera llevaba un documento con su nombre, en su conducta un bache y un problema de pensar y pensar, quién sabe, en cosas que no han de conocer las demás gentes.
Es ese hombre del puente que ahora mira distraído, allá abajo extendida, la ciudad retirándose hacia el viento o marejada de la tarde... Se veía por la izquierda de una iglesia derrotada, a proa un parque, porque parecía una nave sin anclas el paisaje desde el puente.
Allá él si se fue, como se marchan las nubes del crepúsculo a morirse a otras tierras lejanas, o no se fue. Sé que esta tarde mira, acodado en sí mismo, cómo parten sus naves, cómo sus ojos, hartos de ver mundo suben por la corriente del paisaje, cómo va navegando hacia otros puertos, lento, como un ave que se pierde en la niebla para siempre.
|
Az a férfi a hídon (Hungarian)Bámészkodott a hídról... Hihette, aki látta őt, szegénynek, nem annyira cipőről és ruháról, vagy mert nyilvánvalóan nem volt sürgős tennivalója, mint inkább szeme bús pimaszságáról: unottan néz világba.
Csak állt ott - talán más idők tanúja - bámészan; tárcájában volt egy nevére szóló igazolvány, viselkedésében valami furcsa, s vele volt rossz szokása: gondolkodni olyasmin tán, amin más nem akad fönn.
Amit e férfi a hídról nézett most szórakozottan, az alant elnyúló város, összehúzódott szélirányban vagy az est morajában... Látható volt balkéz felől egy roskadozó templom, az orr iránt egy park, mert olybá tetszett, mintha egy hajó volna horgony híján a táj a hídról.
Hát vagy elúszott, ahogy elvonulnak az alkony fellegei haldokolni más távoli vidékre, vagy nem ment el. Tudom, nézi ma este, magába hajlón, hogyan kelnek útra hajói, világot nézni unt szeme miképpen követi fölfelé a táj folyását, miként kezd elhajózni más rév felé, lassan, madár módjára, amely elvész a ködben mindörökre.
|
