Caballero Bonald, José Manuel: Vakrománc (Romance de ciego in Hungarian)

¿He hablado alguna vez
contigo de verdad? Después
de tantos días
juntos, solos los dos
en aquel pueblo nuestro
que tenía tapias de cal
y viñas y almazaras,
¿te he hablado como el hijo
a la madre? Tanta
distancia, tanto
tiempo contigo,
conviviéndote, haciéndote
palabra mía, tierra
mía olvidada, mantel
de soledad, luz
que desprecia un ciego,
¿y hablé contigo
alguna vez de veras,
te dije alguna vez
lo que yo más quería
decirte, oí
lo que me hablabas?
                                   Madre
de los que no te escuchan,
patria callada, ronca
de tanta voz en vano,
grítame con tu boca
que me oyes, bórrame
este romance
de ciego de quererte:
todavía estoy mudo, soy
verdad que te debo
y te escribo llorando.

Beszéltem-e veled
őszintén néha? Annyi nap     
után, amennyit
leéltünk közösen,
csak kettőn, kis falunkban,
szőlők, olajütők, meszelt
agyagfalú kis házak,
szóltam veled mint gyermek
anyjával? Ekkora
távolság, ennyi
veled töltött idő,
együtt élve, szavammá
téve téged, felejtett
földem, magányos asztal
abrosza, fény, mely
megvetőn néz a vakra,
s vajon beszéltem
veled néha őszintén,
elmondtam-e neked,
mit leginkább akartam
volna, hallgattam-e,
amit te mondtál?
                       Anyja
a rád nem hallgatóknak,
hallgatag hon, rekedten
oly sok hívságos szótól,
kiálts rám nyitott szájjal:
„hallak!", töröld el
ezt a románcot,
mely vakon szeret téged:
nincs még hangom, igazság
vagyok, s vele adósod,
hozzád írok hát sírva.