Canales, Alfonso: Ősz (Otoño in Hungarian)

Aquella tarde era, aquella tarde era
como el centro de un vaso donde la luz se torna
lívida, atravesando un blanquisimo muro
de cuajado cristal.
                          Los árboles estaban
húmedos; los rosales goteaban; la tierra
se poblaba de súbitos caracoles; y un vaho
a teja recién hecha llenaba el aire.
                          El viento
mecía la tristeza de los plátanos. Alto
tesoro de oro pálido se vertía y danzaban
papeles de meriendas antiguas por el llano.

Asomaban su lengua los candiles, buscando
una lágrirna nueva,
y el tiempo parecía
ya vivido por alguien, ya usado, desprendido
del corazón de un pájaro que voló en otro siglo.

 
1956

Olyan volt az az alkony, olyan volt az az alkony,
mint közepe pohárnak, ahol a fény elsápad,
mikoron áthatolt már a holttá dermedt kristály
havas-fehér falán.
                        A fák nyirkosan álltak;
rózsabokrok csöpögtek; a föld benépesülve
váratlanul csigákkal; s egy friss tetőcserépnek
párája betöltötte a levegőt.
                        A szél meg
ringatta a platánfák szomorúságát. Sápadt
arannyal teli láda borult ki fönt, s táncoltak
végig a síkon régi rossz uzsonnás-papírok.

Mécsesek nyújtogatták nyelvüket újabb könnyek
csöppjét keresve.
S rémlett: ezt az időt egyszer már
valaki végigélte, elhasználta, egy másik
évszázadnak szívéből madár képében szállt ki.