Cano, José Luis: Espumas

Este cuerpo de amor no necesita

quemar su luz en otra ardiente rama.

La lava en que se quema y que derrama,

por su propio volcán se precipita.

Tu hermosura sin voz sólo me incita,

no un corazón ni el vuelo de una llama.

Mi alimento es mi amor, y lo que ama

mi sangre, es esa piel, que un astro imita.

¿Qué esconde esa belleza? Sólo espumas,

Oh hermosa nada que a mi amor convoca,

raudo cielo sin Dios, mar sin secreto.

Pero besar todas sus dulces plumas

es ya el único sino de esta boca,

la única gloria ya de este esqueleto.

E vágyó testnek nincs szüksége fényét

átmarni másik rőzse-adta lángba.

Ön-vulkánjából szakad föl a láva,

amelyben forró, kéjes húsa szétég.

Nem szíved bíztat, csak e néma szépség;

lángodnak engem el nem ér a szárnya.

Szerelmem sóhaj, s kedves vérem árja

e bőr, amellyel csillag festi képét.

Mit rejt e szépség? Mi is vagy te? Tajték;

vágykeltő hab, a tenger titka nélkül;

szép semmi; ég, mit elhagyott az Isten.

De hadd illesse tested puha pelyhét

e száj - forradj rá egyetlen pecsétül;

e csontváznak már más jutalma níncsen.