Carnero, Guillermo: Tempestad
|
Tempestad (Spanish)Giorgione
Una paloma en llamas aparece de súbito. Desgarra incandescente la daga las pupilas del halcón. Escamas plateadas, coseletes de púrpura, la pluma de airón barre el oro y el azur. Desnúdate bajo la verde bruma de este sauce y serás fácil presa para el rayo. Desnudos son los árboles, desnudos los juncos en el río. Ruedan blancos nenúfares cortados, aletea áca y allá la espuma. Entre la fronda emergen las luciérnagas, pupilas que temen a la luz. Cae una gota sobre el helado filo de las lanzas. Emergen en el mar, sobre tu piel, puñaladas de frío. Si las ramas te acosan, si las víboras descienden a la sedosa curva de tu pecho, si atenaza tus sienes una hilera de vírgenes corolas, mercuriales y cítisos azules, no liberes el nácar de tu pie. Pronto, en lo oscuro, teñirán los fulgores de la antorcha el roce de la seda. Rugirán a los cielos las gargantas abrasadas de sangre. Los arroyos lavarán los sangrientos cortinajes y el cálido plumón pisoteado. Un concierto de garras y zarcillos ambiciona tu cuerpo. Los laureles gotean, y en el tibio sol retozan blanquísimos caballos, con guirnaldas de flores en la grupa.
|
Vihar (Hungarian)Giorgione
Egy lángba öltözött galamb tűnik föl váratlanul. Izzón hatol egy tőr most a szép sólyommadár szembogarába. Ezüstös pikkelyek, bíborszín pajzsok, kócsag tolla söpri az égszínkéket s az aranyat. Vetkőzz ki ruháidból ott, ama fűzfa zöldes párájában, s könnyű prédája leszel a sugárnak. Meztelenek a fák, szintúgy a nádas a folyóban. Liliomok fehére forgolódik zavartan, repes, csapkod itt-ott a hab. Lombok közt rajzolódik jánosbogárkák röpte, mindmegannyi szembogár, mely féli a fényt. Egy csöpp hull a dárdák dermesztő hideg hegyére. A tengerhullám bőrödet már hűvös tőrével vágja. Ha ágak űzőbe vesznek, ha viperák ereszkednek le selyem keblednek dombor hajlatára, ha szűzi pártáknak füzére fogja szorítógyűrűjébe halántékod, vadvirágból s zanótból, nem tudsz gyöngyház- lábbal futni. Hamarost a sötétben fáklya villámai festik alá majd a selyem suhogását. Egekre bődülnek a vér perzselte torkok. Patakok mosnak, áztatnak majd bő vértől iszamos drapériákat és lábbal tiprott, fölforrósult tollat. Karmok és indák összehangolt rendje tör itt már tested ellen. A babérok csöpögnek, s langy napfényben fickándoznak hófehér paripák, farukat pompás virágfüzér borítja.
|
