Carnero, Guillermo: Vihar (Tempestad in Hungarian)
Tempestad (Spanish)Giorgione
Una paloma en llamas aparece de súbito. Desgarra incandescente la daga las pupilas del halcón. Escamas plateadas, coseletes de púrpura, la pluma de airón barre el oro y el azur. Desnúdate bajo la verde bruma de este sauce y serás fácil presa para el rayo. Desnudos son los árboles, desnudos los juncos en el río. Ruedan blancos nenúfares cortados, aletea áca y allá la espuma. Entre la fronda emergen las luciérnagas, pupilas que temen a la luz. Cae una gota sobre el helado filo de las lanzas. Emergen en el mar, sobre tu piel, puñaladas de frío. Si las ramas te acosan, si las víboras descienden a la sedosa curva de tu pecho, si atenaza tus sienes una hilera de vírgenes corolas, mercuriales y cítisos azules, no liberes el nácar de tu pie. Pronto, en lo oscuro, teñirán los fulgores de la antorcha el roce de la seda. Rugirán a los cielos las gargantas abrasadas de sangre. Los arroyos lavarán los sangrientos cortinajes y el cálido plumón pisoteado. Un concierto de garras y zarcillos ambiciona tu cuerpo. Los laureles gotean, y en el tibio sol retozan blanquísimos caballos, con guirnaldas de flores en la grupa.
|
Vihar (Hungarian)Giorgione
Egy lángba öltözött galamb tűnik föl váratlanul. Izzón hatol egy tőr most a szép sólyommadár szembogarába. Ezüstös pikkelyek, bíborszín pajzsok, kócsag tolla söpri az égszínkéket s az aranyat. Vetkőzz ki ruháidból ott, ama fűzfa zöldes párájában, s könnyű prédája leszel a sugárnak. Meztelenek a fák, szintúgy a nádas a folyóban. Liliomok fehére forgolódik zavartan, repes, csapkod itt-ott a hab. Lombok közt rajzolódik jánosbogárkák röpte, mindmegannyi szembogár, mely féli a fényt. Egy csöpp hull a dárdák dermesztő hideg hegyére. A tengerhullám bőrödet már hűvös tőrével vágja. Ha ágak űzőbe vesznek, ha viperák ereszkednek le selyem keblednek dombor hajlatára, ha szűzi pártáknak füzére fogja szorítógyűrűjébe halántékod, vadvirágból s zanótból, nem tudsz gyöngyház- lábbal futni. Hamarost a sötétben fáklya villámai festik alá majd a selyem suhogását. Egekre bődülnek a vér perzselte torkok. Patakok mosnak, áztatnak majd bő vértől iszamos drapériákat és lábbal tiprott, fölforrósult tollat. Karmok és indák összehangolt rendje tör itt már tested ellen. A babérok csöpögnek, s langy napfényben fickándoznak hófehér paripák, farukat pompás virágfüzér borítja.
|