Carvajal, Antonio: Mi rostro era un tormento
Mi rostro era un tormento (Spanish)Nube. Gajos de sol. Rompí el espejo. Un rostro fragmentado. Y todo el cielo. Dormir. Pasar. No desear. ¡Deseos, ya para qué! Mis labios. Y el silencio. Dormido entre los muros de este huerto.
Pasó un pájaro blanco, alegre, extenso. Sus alas. Su gorjeo. ¿Es burla ver los pájaros en vuelo? Pero yo no estoy preso.
Los bosques, crepitando. Los destellos. Más allá no hay jardines. No los quiero. Pájaros, bosques, mares, el espléndido relato de inconstantes y viajeros.
Ángeles, no de llamas, sí de yeso. Latir. Urgente azul. Estoy despierto. Mi torre tiene un mirador y espejos. Desde aquí miro y toco y gozo y siento.
Su voz no amó Narciso. Amaba el eco.
|
Arcom volt, meggyötörten (Hungarian)Arcom volt, meggyötörten. Felhők. Napfény-fogazat. Tükröt törtem. Töredék arc. És egész ég fölötte. Aludni. Múlni. Nem vágyni. Ördögbe minden vággyal, mit nem! Ajkaim. Csönd kell. Alva, fallal kerített gyümölcsösben.
Nagy fehér madár szállt, vígan röpdösve. Szárnyai. Hangja gyönge. Vicc volna bámulni, milyen a röpte? Hisz nem vagyok börtönben.
Az erdők, ropogásuk. Szikrák gyöngye. Arrébb már kert sincs. Nem szeretem őket. Tenger, madarak, rengeteg erdők meg szép beszámolók, utazóktól főleg.
Angyalok, gipszből igen, lángnyelvből nem. Ugatás. Hamar kékség. Ébresztőmre. Tornyomnak kilátója van, tükrökkel. Itt nézek, tapintok, gyönyörködöm fenn.
Narcissust nem hangja: visszhang bűvölte.
|