Castillejo, Cristóbal de: Sueño
Sueño (Spanish)Yo, señora, me soñaba un sueño que no debiera: y es que por mayo me hallaba en un lugar do miraba una muy linda ribera, tan verde, florida y bella que, de miralla y de vella, mil cuidados deseché y con solo uno quedé muy grande, por gozar della.
Sin temer que allí podría haber pesares ni enojos, cuanto más dentro me vía, tanto más me parecía que se gozaban mis ojos. Entre las rosas y flores cantaban los ruiseñores, las caliandras y otras aves, con sones dulces, suaves, pregonando sus amores.
Agua muy clara corría, muy serena al parecer, tan dulce si se bebía que mayor sed me ponía acabada de beber. Si a los árboles llegaba, entre las ramas andaba un airecillo sereno todo manso, todo bueno, que las hojas meneaba.
Buscando dónde m’echar, apartéme del camino y hallé, para holgar, un muy sabroso lugar a la sombra de un espino do tanto placer sentí y tan contento me vi, que diré que sus espinas en rosas y clavellinas se volvieron para mí.
En fin, que ninguna cosa de placer y de alegría, agradable ni sabrosa, en esta fresca y hermosa ribera me fallecía. Yo, con sueño no liviano, tan alegre y tan ufano y seguro me sentía, que nunca pensé que había de acabarse’allí el verano.
Lejos de mi pensamiento dend’a poco me hallé, que, así durmiendo contento, a la voz de mi tormento el dulce sueño quebré; y hallé que la ribera es una montaña fiera muy áspera de subir, donde no espero salir de cautivo hasta que muera.
|
Álom (Hungarian)Szép szenyóra, álmot láttam, és minő tilalmas álmot: ott valék tavasz-havában egy folyó partján s a lágyan zöldelő füvek, virágok szépségétől részegült meg két szemem, s a mélybe süllyedt minden földi gond, csak egy drága gondot hagyva meg: hogy gyönyörben részesüljek.
Nem gyötört a félsz, hogy ottan bánatot vagy bajt találok, és amint beljebb jutottam, látható lett egyre jobban: minden üdv szememre vár ott; szende rózsaszirmon által csattogott a csalogány-dal; kis pacsirta, száz madárka tiszta dalban hangicsálta hő szerelmét, tiszta vággyal.
Kis patak folyt, habja tiszta, szemre csöndesen haladt, s méz-vizét ha ajkam itta, vágyait nem csillapítva százszorozta szomjamat. Majd a fák közé beértem: lombok-ágak hűvösében szökdösött a könnyű szellő, lenge, kedvesen szökellő, s elpihent egy-egy levélen.
Nyughelyét keresve, még ösvényemről is letértem, s íme, szunnyadásra szép, nyugtató zugot lelék egy tövisbokor tövében. Lágy mámorba révedett, boldog és elégedett volt a lelkem, s hogy kimondjam, szinte minden tüske nyomban rózsaszál és szekfü lett.
Mindabból - sok szó ne essék - ami kéj van földön-égen, ízletesség, kellemesség, nem hiányzott e gyepes-szép folyóparton semmi nékem. Álmom tiltott volt, de édes, én pedig víg s békességes, biztonságom bízva hittem, s úgy találtam, mintha itten még a nyár sem volna véges.
Gondjaimtól messzeszállva mégse szökhettem meg én; még aludtam, ámde már a fájdalom sajdult: szavára álmom összetört szegény. S lám: a hűs vízparti mélyek sziklacsúcsok, meredélyek, melyeket megmászni kár; rabságuk lerázni már nincs remény, amíg csak élek.
|