This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Celaya, Gabriel: Ha esik, s papirok közt... (Momentos felices in Hungarian)

Portre of Celaya, Gabriel

Momentos felices (Spanish)

Cuando llueve, y reviso mis papeles, y acabo

tirando todo al fuego: poemas incompletos,

pagarés no pagados, cartas de amigos muertos,

fotografías, besos guardados en un libro,

renuncio al peso muerto de mi terco pasado,

soy fúlgido, engrandezco justo en cuanto me niego,

y así atizo las llamas, y salto la fogata,

y apenas si comprendo lo que al hacerlo siento,

¿no es la felicidad lo que me exalta?

 

Cuando salgo a la calle silbando alegremente

--el pitillo en los labios, el alma disponible--

y les hablo a los niños o me voy con las nubes,

mayo apunta y la brisa lo va todo ensanchando,

las muchachas estrenan sus escotes, sus brazos

desnudos y morenos, sus ojos asombrados,

y ríen ni ellas saben por qué sobreabundando,

salpican de alegría que así tiembla reciente,

¿no es la felicidad lo que siente?

 

Cuando llega un amigo, la casa está vacía,

pero mi amada saca jamón, anchoas, queso,

aceitunas, percebes, dos botellas de blanco,

y yo asisto al milagro --sé que todo es fiado--

y no quiero pensar si podremos pagarlo;

y cuando sin medida bebemos y charlamos,

y el amigo es dichoso, cree que somos dichosos,

y lo somos quizá burlando así a la muerte,

¿no es felicidad lo que trasciende?

 

Cuando me he despertado, permanezco tendido

con el balcón abierto. Y amanece: las aves

trinan su algarabía pagana lindamente:

y debo levantarme, pero no me levanto;

y veo, boca arriba, reflejada en el techo

la ondulación del mar y el iris de su nácar,

y sigo allí tendido, y nada importa nada,

¿no aniquilo así el tiempo? ¿No me salvo del miedo?

¿No es felicidad lo que amanece?

 

Cuando voy al mercado, miro los abridores

y, apretando los dientes, las redondas cerezas,

los higos rezumantes, las ciruelas caídas

del árbol de la vida, con pecado sin duda

pues que tanto me tientan. Y pregunto su precio,

regateo, consigo por fin una rebaja,

mas terminado el juego, pago el doble y es poco,

y abre la vendedora sus ojos asombrados,

¿no es la felicidad lo que allí brota?

 

Cuando puedo decir: el día ha terminado.

Y con el día digo su trajín, su comercio,

la busca del dinero, la lucha de los muertos.

Y cuando así cansado, manchado, llego a casa,

me siento en la penumbra y enchufo el tocadiscos,

y acuden Kachaturian, o Mozart, o Vivaldi,

y la música reina, vuelvo a sentirme limpio,

sencillamente limpio y, pese a todo, indemne,

¿no es la felicidad lo que me envuelve?

 

Cuando tras dar mil vueltas a mis preocupaciones,

me acuerdo de un amigo, voy a verle, me dice:

"Estaba justamente pensando en ir a verte.

" Y hablamos largamente, no de mis sinsabores,

pues él, aunque quisiera, no podría ayudarme,

sino de cómo van las cosas en Jordania,

de un libro de Neruda, de su sastre, del viento,

y al marcharme me siento consolado y tranquilo,

¿no es la felicidad lo que me vence?

 

Abrir nuestras ventanas; sentir el aire nuevo;

pasar por un camino que huele a madreselvas;

beber con un amigo; charlar o bien callarse;

sentir que el sentimiento de los otros es nuestro;

mirarse en unos ojos que nos miran sin mancha,

¿no es esto ser feliz pese a la muerte?

Vencido y traicionado, ver casi con cinismo

que no pueden quitarme nada más y que aún vivo,

¿no es la felicidad lo que no se vende?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://unarmacargadadefuturo.blogspot.com

Ha esik, s papirok közt... (Hungarian)

Ha esik, s papirok közt matatva végre mindet

tűzbe hajítom rendre: pár félbemaradt verset,

kifizetetlen számlát, holt barátaim régi

levelét, fényképhalmazt, könyvben lepréselt csókot,

makacs multam lezárom -sok halott súly, nyomós ok-

tündöklöm, s éppen abban növök meg, fel az égig,

mit tagadok magamban, s így lángot szítva, máglyát,

éppencsakhogy megértem, mit érzek és csinálok,

- nem boldogság az, mi ilyenkor jár át?

 

Ha vígan fütyörészve az utcára kilépek

a számban cigaretta -, s a lelki készenlétnek

állapotában szólok gyerekhez, felhőt járok,

május percen, s a szellő mindent szélesre tágít,

kivágott ruháikkal hivalkodnak a lányok,

karjuk csupasz és barna, árnyas szemük világít,

s szinte maguk sem tudják, mitől nevet a szájuk,

örömöt fröcskölnek szét, - hűs öröm ringat, éget,

- nem boldogság az, mit ilyenkor érzek?

 

Ha beállít barátom, és nincs egy morzsa itthon,

de kedvesem a tálcán sonkát, heringet, sajtot,

olajbogyót és márnát, meg két üveg fehérbort

hoz be, szemem se rebben: csoda; hitelbe; szép volt;

s elhessentem a gondot, miből fogunk fizetni,

és aztán dögrovásig csevegünk, iszunk, semmi,

barátom boldog, s minket is boldognak hisz, és tán

az is, mi a halállal tréfálva annak tetszik,

- hisz nem boldogság, mi így felszüremlik?

 

Ha felébredek lassan, és elnyújtózva fekszem,

nyitva az erkélyajtó, pirkad, a madarak kint

szépecskén gajdolják már a pogány imádságot,

és fel is kéne kelnem, de nem kelek, csak várok,

és látom hanyattfekve: tükröz a mennyezetre

valami fodros tenger, s gyöngyház-szivárvány pírt ad,

de maradok tovább csak, semmivel nem törődőm,_

erőt vettem a félszen, s győztem múló időmön,

- nem boldogság az, ami bennem pirkad?

 

Kimegyek a piacra, mészárosokat nézek,

s fogam összeszorítva, gömbölyű cseresznyéket,

nedvcsorrantó fügéket, az élet fájáról hullt

nagy kék szilvákat lesve - biztosan bűn ez, vétek,

annyira csábítgatnak - s megkérdem, mi az áruk,

szívósan alkuszom, míg végre a kofa enged,

s fizetek kétszerannyit, olcsó így is a játék,

és ha az asszony bámul, tágranyílt szemmel rámnéz,

- nem boldogság az, ami lassan erjed?

 

Ha elmondhatom: lám-lám, ennek a napnak vége,

s a napon sok jövését-menését, gondját értem,

pénz után szaladgálást, birkózást halottakkal,

és mikor így fáradtan, foltosan hazaérek,

leülök a homályban, lemezeket cserélek,

és belép Hacsaturján, vagy Mozart, vagy Vivaldi,

a zene árad, s ismét tiszta is leszek tőle,

csak egyszerűen tiszta, s - bármi ér - sérthetetlen,

- nem boldogság az, ami átfog engem?

 

S százszor meghányva-vetve mindazt, mi foglalkoztat,

eszembe jut barátom, elmegyek hozzá, s így szól:

„Épp most készültem arra, hogy elinduljak hozzád."

S nem az én gondjaimról beszélünk órák hosszat,

mert ő, még ha akarná, sem segíthetne rajtuk,

hanem arról, hogy áll most az ügy Jordániában,

egy új Neruda-könyvről, a szélről, szabójáról,

s ha elmegyek, nyugalmat és enyhe vigaszt érzek,

- nem boldogság az, mi ilyenkor éltet?

 

Kinyitni ablakunkat; érezni: úja szél is;

járni egy jerikói lonctól illatos úton;

baráttal borozgatni; csevegni s ülni csendben;

tudni, hogy amit érzünk, mások ugyanazt érzik;

belenézni egy szembe, mely tisztán néz ránk vissza,

- nem boldogság? - a halál ellenére?

s szinte fásultan látni, hogy mit elvehetnének,

nincs egyebem, s legyőzve, elárulva is élek,

nem boldogság? - melynek nincs ára, bére?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap