Cremer, Victoriano: Gömbölyű asszony (Mujer redonda in Hungarian)

Hasta los niños la miraban, cuando
doblaba las esquinas de la calle;
tan azul y radiante, que una llama
parecía tener entre los dientes.
 
Huía de la luz con la pereza
de una cierva cansada, y sonreía
sintiendo las miradas de las gentes
resbalar por su vientre abovedado.
 
Se llevaba las manos a la henchida
plenitud de su carne y las dejaba
allí sumidas, por sentir el eco
caliente y vivo del amor, haciéndose.
 
Hasta entonces, los hombres la siguieron
con ronca voz de barro; y los temía;
porque el hombre fue sólo para ella
lobo furtivo y sal de madrugada.
 
Pero ahora les miraba desde un cielo
grávido y fuerte. Ellos la veían,
redonda poderosa, como un puño
abriéndose caminos en la niebla.
 
Si entonces una voz gritaba:
                                   -Mira;
tiene un hijo...
                    Se apretaba doliente
la cintura de vidrio, y, en la tarde,
era como una encina coronada.
 
Los oscuros balcones con geráneos;
los húmedos zaguanes; las buhardillas;
las frescas herrerías; las campanas
que las monjas tañían en el alba...
 
Todo, a su paso, sin cesar latía
al compás de su vientre... Todo, atento
al dulce peso de su vientre... El aire,
de cristal y de gloria, por su vientre...
 
Ya la carne de trigo se atiranta
y duele extensamente.
                                   ¡Cómo sabe
el dolor de los hijos!
                               ¡Porque tienen
sabor a junco verde por la sangre!

Még a gyereknép is utána-bámult,
amint befordult ott az utcasarkon;
olyan sugárzón és kéken ragyogva,
mintha lángnyelvet tartana fogával.
 
Oly lomha bájjal menekült a fénytől,
akár egy fáradt szarvas, és mosolyra
derült az arca, ha boltíves terhét
futó tekintetek megméregették.
 
Húsa duzzadt teljességére tette
két kezét és tűnődve ottfeledte
őket, hogy hallja visszhangját az élő,
hő szerelemnek, mely betelni készül.
 
Eddig rekedten suttogva szegődtek
nyomába férfiak, s futott előlük,
mert tudta: ő számukra csak osonva
menekvő farkas és hajnalok sója.
 
De súlyos, érces égből nézte őket
most. Ők meg látták az asszonyt erősen
és gömbölyűn, akár hatalmas öklöt,
amint utat nyit magának a ködben.
 
Ha most egy hang ezt kiáltotta:
                                  - Nézzed,
gyereket vár -
                   fájón megszorította
üveg-derekát és a délutánban
olyan volt, mint egy tölgyfa, koronásan.
 
Homályban úszó muskátlis erkélyek,
padlásszobák és nyirkos kapualjak,
friss kovácsműhelyek s hajnalra hívó
szava apácák kongatta harangnak –
 
minden, ahogy ment, hasa ütemére
dobbant, figyelve, mit diktálnak bentről
a drága léptek, - s ráterült hasára
a kristályos levegő glóriája.
 
Vadul sajog már búzaszínü húsa,
és megfeszül.
                      Ó ízedet mi adja,
gyerekhordás kínja!
                         Olyan az ízed,
mint a sós vérben a zöld sás zamatja.