This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Cruchaga Santa María, Ángel: A magányos tengerek éneke (El canto de los mares solos in Hungarian)

Portre of Cruchaga Santa María, Ángel

El canto de los mares solos (Spanish)

Somos la remembranza de la tierra vencida.
Necesitaba Dios nuestro vaivén profundo
que era ritmo en sus venas y en su carne florida
la invencible y eterna melodía del mundo.
 
Nuestro vigor es fuerza de estrellas y raíces.
Los árboles nos dieron sus moribundos bríos.
Soñamos en las claras y enormes cicatrices
que abrían las soberbias quillas de los navíos.
 
Como un collar perdido de piedras fabulosas
las estrellas nos hieren en nuestro sueño esquivo.
Somos la sangre turbia de las difuntas cosas;
el grito gutural del hombre primitivo.
 
En nuestra rebelión de temblores y nervios
el eco de la tierra que se murió podrida.
¡Oh, mástiles sonoros; oh, navíos soberbios
llevados por los vientos primeros de la vida!
 
¡Qué nuevos argonautas verán el vellocino!
En un dolor horrendo tiemblan nuestros ciclones
queriendo revivir el difunto destino
que fue sangriento y hosco como un tropel de leones.
 
Sabemos dónde estaban las estrellas, sus rastros
quedaron en nosotros. Con dulzura de abuelo
iremos sobre el agua colocando los astros
que desprendió Jesús con su mano del cielo.
 
Seremos un vigor enorme y tenebroso.
En nuestras olas vibran inmortales tormentas,
la voz del Cristo rueda semejando un sollozo
lanzado de la cruz hacia los Cuatro vientos.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationKiss Balázs grafikája:

A magányos tengerek éneke (Hungarian)

Velünk idézi múltját a föld, melyet legyűrtek.
Az Istennek szünetlen változásunk a lényeg,
erében és husában ennek üteme lüktet;
mint világot betöltő, legyőzhetetlen ének.
 
Erőnk a csillagokban lakik s a gyökerekben!
Halandó szenvedélyünk a fák sudara adta!
Álmodozunk a fénylő, hatalmas sebhelyekben,
miket büszke hajóink ütnek tovahaladva.
 
Mint mesés, szanaszétszórt drágakövek nyakéke,
mogorva álmainkban csillagsereg sebez fel.
Mi vagyunk az enyésző dolgok fekete vére;
a mi torkunkból ordít a kezdetleges ember.
 
Ideges reszketésű forradalmunk a földet
dübörögteti vissza, mely rothadásba fullad.
Ó; árbocok, ti zengők, ó, hajók, ti dicsőek,
amelyeket az élet első szelei fújnak!
 
Mily új hajósoké lesz az aranygyapjú holnap!
Ciklonjaink, ijesztő fájdalmakban forogván,
próbálják keltegetni a sorsot, mely kilobbant,
s mely vérengző s komor volt, mint egy csapat oroszlán.
 
Tudjuk, honnan erednek a csillagok, szívünkbe
írták nyomuk. Mosolygó nagyapaként le és föl
járunk a tenger árján, csillagokat kitűzve,
miket Jézus szakított le kezével az égről.
 
Erő vagyunk, mely egyként hatalmas és homályos
Hullámainkban el nem múló kínok remegnek,
az Üdvözítő hangja szélvitte zokogáshoz
hasonlít, négy irányban hagyva el a keresztet.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationKiss Balázs grafikája:

minimap