Díez-Canedo, Enrique: Lucha de faunos

Los dos faunos más jóvenes luchan en la pradera.
Los demás, el combate van siguiendo, en espera
de lo que ha de ocurrir. A veces, un obsceno
chiste pica el orgullo del que pierde terreno,
y, al ver que su contrario le embiste, se afianza,
sobre los pies caprinos, en contra del que avanza,
y se humillan las testas, y se topan las frentes
en las que apuntan, finos, los cuernos incipientes.
La lucha se prolonga. Si es el uno más diestro
porque tuvo en sus años de infancia por maestro
al chivo más potente de su rebaño, el otro
tiene la solidez y el empuje de un potro.
E l césped magullado dice larga pelea.
Sudan los dos; al pecho fornido que jadea
bajan las gruesas gotas que impregnan los cabellos;
ha desaparecido la tierra para ellos;
hasta que al cabo en una formidable embestida,
cae rodando el más débil con la frente partida.

A legfiatalabb két faun kelt kemény birokra
a réten. Nézi harcuk a többi, várakozva
a végkimenetelre. Időnként holmi trágár
tréfa piszkálja gőgjét az egyiknek, ki hátrál,
és várva támadását a másiknak, keményen
megveti kecskelábát, szembeszegülni készen.
Fejüket leszegik, s a homlokuk összekoccan;
a gyenge szarvhegyek már karcsún merednek ottan.
Elhúzódik tusájuk, mert ha mozgékonyabbnak
látszik ez, kit gyerekként a leghatalmasabb bak
fortélyokra tanított, amaz áll lankadatlan
kitartással helyén s küzd csikónál szilajabban.
A feltúrt gyep tanúja a hosszú küzdelemnek.
Izzad már mind a kettő; kövér csöppek peregnek
le csapzott hajzatú és ziháló mellkasukra;
vakon küzdenek ott, a világról mit se tudva;
míg végre egy utolsó rohamtól feltaszítva
bukfencezik a gyengébb, homloka felhasítva.