Daniel Calabrese : A szikla (El Despeñadero in Hungarian)

Supe que moría en este mapa
y no se hundían las piedras sobre el agua
ni las islas flotantes: islas de fe.

Pensé y me vi muerto
como las manzanas pesadas, caídas
con todo su jugo a la tierra bestial.
Tierra que se las come y las ensucia.

Me he dicho siempre:
no caigas, no seas enfermo,
caedor: no.

En este mundo laborioso,
con la ira de los perros enterrados,
con la espuma,
si me ven caído, yerto,
mojado en el silencio de la costa,
no me digan entonces: usted,
no se levante, no ande.

Tudtam, hogy haldoklik e térképen,
és a kövek nem süllyedtek a vízbe
úszó szigetek: a hit szigetei.

És azt hittem, meghalt
leesett suppanva, mint az alma
leve szétfolyt a vad földön.
A piszkos föld mohón beitta.

Mindig is mondtam neki:
ne essen el, ne legyen beteg,
ne múljon ki.

Ebben a gürcölő világban,
a habzó szájú kutyák haragja
eltemetve
ha látsz engem elesni, megmerevedni
a part csendjébe mártva,
akkor ne mondd nekem: te,
nem fogok felkelni és járni.