Darió, Rubén: Era un aire suave…
|
Era un aire suave… (Spanish)Era un aire suave, de pausados giros; el hada Harmonía ritmaba sus vuelos; e iban frases vagas y tenues suspiros entre los sollozos de los violoncelos.
Sobre la terraza, junto a los ramajes, diríase un trémolo de liras eolias cuando acariciaban los sedosos trajes sobre el tallo erguidas, las blanca magnolias.
La marquesa Eulalia risas y desvíos daba a un tiempo mismo para dos rivales: el vizconde rubio de los desafíos y el abate joven de los madrigales.
Cerca, coronado con hojas de viña, reía en su máscara Término barbudo, y, como un efebo que fuese una niña, mostraba una Diana su mármol desnudo.
Y bajo un boscaje del amor palestra, sobre el rico zócalo al modo de Jonia, con un candelabro prendido en la diestra volaba el Mercurio de Juan de Bolonia.
La orquesta perlaba sus mágicas notas, un coro de sones alados se oía; galantes pavanas, fugaces gavotas cantaban los dulces violines de Hungría.
Al oír las quejas de sus caballeros ríe, ríe, ríe, la divina Eulalia, pues son su tesoro las flechas de Eros, el cinto de Cipria, la rueca de Onfalia.
¡Ay de quien sus mieles y frases recoja! ¡ay de quien del canto de su amor se fíe! Con sus ojos lindos y su boca roja, la divina Eulalia ríe, ríe, ríe.
Tiene azules ojos, es maligna y bella; cuando mira, vierte viva luz extraña: se asoma a sus húmedas pupilas de estrella el alma del rubio cristal de Champaña.
Es noche de fiesta, y el baile de trajes ostenta su gloria de triunfos mundanos. La divina Eulalia, vestida de encajes, una flor destroza con sus tersas manos.
El teclado armónico de su risa fina a la alegre música de un pájaro iguala, con los staccati de una bailarina y las locas fugas de una colegiala.
¡Amoroso pájaro que trinos exhala bajo el ala a veces ocultando el pico; que desdenes rudos lanza bajo el ala, bajo el ala aleve del leve abanico!
Cuando a medianoche sus notas arranque y en arpegios áureos gima Filomena, y el ebúrneo cisne, sobre el quieto estanque como blanca góndola imprima su estela,
La marquesa alegre llegará al boscaje, boscaje que cubre la amable glorieta donde han de estrecharla los brazos de un paje, que siendo su paje será su poeta.
Al compás de un canto de artista de Italia que en la brisa errante la orquesta deslíe, junto a los rivales la divina Eulalia, la divina Eulalia ríe, ríe, ríe.
¿Fue acaso en el tiempo del rey Luis de Francia sol con corte de astros, en campos de azur? ¿Cuando los alcázares llenó de Francia la regia y pomposa rosa Pompadour?
¿Fue cuando la bella su falda cogía con dedos de ninfa, bailando el minué, y de los compases el ritmo seguía sobre el tacón rojo, lindo y leve el pie?
¿O cuando pastoras de floridos valles ornaban con cintas sus albos corderos, y oían, divinas Tirsis de Versalles, las declaraciones de sus caballeros?
¿Fue en ese buen tiempo de duques pastores, de amantes princesas y tiernos galanes, cuando entre sonrisas y perlas y flores iban las casacas de los chambelanes?
¿Fue acaso en el Norte o en el Mediodía? Yo el tiempo y el día y el país ignoro, pero sé que Eulalia ríe todavía, ¡y es cruel y eterna su risa de oro!
|
Éj-puha dallam szólt... (Hungarian)Éj-puha dallam szólt, kimérten forduló Míg Harmónia tündér vigyázta leng röptét, Szálltak hanyag szavak, s fenntartott sóhajok Cselló-zokogásban szerteszét örökké.
Teraszt átkaroló suttogó lomb kedve Mint Lipari lantok pengetése játszott, S sorra érintette selymes úri kelme Ágaskodó szárán a magnólia-virágot.
Eulália grófnő kacaj és kacérság, Színlel egy időben két kérői bájnak. A hevesen vitézlő szőke báró inkább, Vagy fiatalabb papja a madrigálnak?
Szőlőkoronával takarva dús haját, Szakállas Terminusz mosolygott ott közel. S gyönyörű serdülő, harcias égi lány, Diána meztelen keblét mutatta fel.
S a póri szerelem szín-ligete mögött, Gazdagon díszített emelvényen állva, Jobb kezében tartott gyertyával röpködött Ión-talpú Merkúr, Bolognai álma.
A zenekar szórta bűvös hang-fogatját, Angyali kórusként legyezgetve az űrt S míg gáláns keringő, felkapott gavotte járt, Daloltak az édesbús magyar hegedűk.
Hallgatva panaszát hős lovagjainak, Kacag, kacag, kacag a szép Eulália: Kincsestára mélyén Cupido-i nyilak, Ciprus szőttes-öve, Onfália-i rokka.
Oh, kitől eredhet mézes szó-igéje! Oh, ki lesz, kin bája egyszer rajta ragad! Csillogó két szeme, vörös szája széle: A szép Eulália kacag, kacag, kacag.
Szeme kéken villog, hamis fénye, s olykor Élénk kéjsugarat fakaszt pillantása. Harmatos pilláján áttetsző csillagpor… Champagne-i kristálykő mellette oly árva.
Ünnepély estje van, s maszkabáli lépték Zengi dicsőségét sok világi hősnek. A szép Eulália, csipke-szőtte két kéz, Leszakajtja ékét egy magnólia-növénynek.
Harmóniabillentyűn játszik nevetése, Vidám dallamában megtáltosult madár. S mintha minden hanggal balerina lépne, S bolondos diáklány, szeszéllyel körbejár.
Szerelmes kékmadár ki trillákat lövell, Szárnya alatt néhol elrejtve csőr-szegét: Szárnya alól rút szó nesztelen útra kel, Szántva szárnya alatt szertelen könnyedén…
S mikor éjféltájban éneke megszakad, S aranyozott áriát zengne Filoména, S az elefántcsont hattyú ki őrizi a tavat Fehér gondolaként örök éjfényt írna,
A tünemény grófnő eléri a lombot, Lombok között várja kedves menedéke Ahol inas bújt meg: a karjába omlott… Lovasa, és költő, múzsájához térve.
S együtt dúdolt dalban remekel Itália, Kóbor szélben bomlott zeneszó kidagad… S kérőivel együtt a szép Eulália, A szép Eulália kacag, kacag, kacag.
Tán Francia Lajos idejében történt, Csillagos napkirály palástja is azúr, Mikor kastélyt töltött, kenyeret és törvényt Hozott a pompázó vérrózsa Pompadour?
Tán mikor a díva szoknyáját emelte, Nimfa-ujja nyomán menüett tánc-lépték, S ütemlépésben járt, soha el nem esve Piros sarokcipők leng lábát kísérték?
Vagy míg pásztorlányok kivirágzott völgyben Szalaggal jelölték fehér csordáikat, S hallgatag szépségben hány Versailles-i hölgy nem Várta még, teremjen dicsőséges lovag?
Ez időben volt-e, grófok és pásztorok Szerelmes hercegnők, lágy szolgálók között, Mikor a mosolyok, gyöngyök és virágok Zenéje földesúr-zekével ütközött?
Északon volt-e, vagy lent a hősi Délen? Sem időt, sem napot, országot sem tudok. Csak szép Eulália kacag tündöklésben… Arany kacagása örökre zárt titok!
|
