This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Darió, Rubén: Salutación del optimista

Portre of Darió, Rubén

Salutación del optimista (Spanish)

Ínclitas razas ubérrimas, sangre de Hispania fecunda,
espíritus fraternos, luminosas almas, ¡salve!
Porque llega el momento en que habrán de cantar nuevos himnos
lenguas de gloria. Un vasto rumor llena los ámbitos;
mágicas ondas de vida van renaciendo de pronto;
retrocede el olvido, retrocede engañada la muerte;
se anuncia un reino nuevo, feliz sibila sueña
y en la caja pandórica de que tantas desgracias surgieron
encontramos de súbito, talismática, pura, riente,
cual pudiera decirla en su verso Virgilio divino,
la divina reina de luz, ¡la celeste Esperanza!

Pálidas indolencias, desconfianzas fatales que a tumba
o a perpetuo presidio, condenasteis al noble entusiasmo,
ya veréis el salir del sol en un triunfo de liras,
mientras dos continentes, abonados de huesos gloriosos,
del Hércules antiguo la gran sombra soberbia evocando,
digan al orbe: la alta virtud resucita,
que a la hispana progenie hizo dueña de los siglos.

Abominad la boca que predice desgracias eternas,
abominad los ojos que ven sólo zodiacos funestos,
abominad las manos que apedrean las ruinas ilustres,
o que la tea empuñan o la daga suicida.
Siéntense sordos ímpetus en las entrañas del mundo,
la inminencia de algo fatal hoy conmueve la Tierra;
fuertes colosos caen, se desbandan bicéfalas águilas,
y algo se inicia como vasto social cataclismo
sobre la faz del orbe. ¿Quién dirá que las savias dormidas
no despierten entonces en el tronco del roble gigante
bajo el cual se exprimió la ubre de la loba romana?

¿Quién será el pusilánime que al vigor español niegue músculos
y que al alma española juzgase áptera y ciega y tullida?
No es Babilonia ni Nínive enterrada en olvido y en polvo,
ni entre momias y piedras que habita el sepulcro,
la nación generosa, coronada de orgullo inmarchito,
que hacia el lado del alba fija las miradas ansiosas,
ni la que tras los mares en que yace sepulta la Atlántida,
tiene su coro de vástagos, altos, robustos y fuertes.

Únanse, brillen, secúndense, tantos vigores dispersos;
formen todos un solo haz de energía ecuménica.
Sangre de Hispania fecunda, sólidas, ínclitas razas,
muestren los dones pretéritos que fueron antaño su triunfo.
Vuelva el antiguo entusiasmo, vuelva el espíritu ardiente
que regará lenguas de fuego en esa epifanía.
Juntas las testas ancianas ceñidas de líricos lauros
y las cabezas jóvenes que la alta Minerva decora,
así los manes heroicos de los primitivos abuelos,
de los egregios padres que abrieron el surco prístino,
sientan los soplos agrarios de primaverales retornos
y el rumor de espigas que inició la labor triptolémica.

Un continente y otro renovando las viejas prosapias,
en espíritu unidos, en espíritu y ansias y lengua,
ven llegar el momento en que habrán de cantar nuevos himnos.
La latina estirpe verá la gran alba futura,
en un trueno de música gloriosa, millones de labios
saludarán la espléndida luz que vendrá del Oriente,
Oriente augusto en donde todo lo cambia y renueva
la eternidad de Dios, la actividad infinita.
Y así sea Esperanza la visión permanente en nosotros,
¡Ínclitas razas ubérrimas, sangre de Hispania fecunda!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.ciudadseva.com/

Optimista köszöntés (Hungarian)

Dús ivadéku fajok, Hispánia nagyszerű vére,
napsugaras lelkek, testvérszavu szellemek, Ave!
Nincs már messze a perc, mikor isteni nyelveken új dal
hírdeti híreteket. Mozdulnak a messze dübörgő
tájak, a tündér lét hullámai újra születnek;
illan a rút feledés, hátrál a halál csalatottan;
új kor napja dereng, szépálmu szibilla jövendől
és a szelencéből, hol Pandora rémei laktak,
hirtelen itt a talizmános mosolyú, szűzi nemző,
váteszi verseiben kit eképp hirdet vala Virgil,
itt van a fény koronás úrnője, az égi Reménység!

Sápadtarcu közöny, tunya kishitűség, mely a pezsgő
lelkesedést örökös tömlöcre, halálra itélted,
látni fogod keltét harsány diadallal a napnak
s Herkules ősünknek felidézve gigászi alakját,
hirdeti messze világnak a két, daliák tetemével
trágyázott földrész: feltámad a múltak erénye,
mellyel a sors ura volt sok századon át a spanyolság.

Szégyen a szájra, amely csak mostoha holnapot ígér,
szégyen a szemre, amely csak gyászos csillagokat lát,
szégyen a kézre, amely köveket dob a drága romokra,
melyből csóva repül, öngyilkos tőr vasa villog.
Tompa lökésektől indul meg a föld anyaméhe,
fergeteges fátum reszketteti meg szive mélyét,
kétfejű sas menekül, sok büszke kolosszus aláhull
s mintha a társadalom roppant kataklizmosza dúlná
szét a világ arcát. Egyedül csak az ókori tölgynek
rostjaiban ne buzogna a nedv, ama fában, amelynek
lombja alatt a latin farkas teje gazdagon ömlött?

Hol van a gyáva, ki azt hiszi, petyhüdt a spanyol izma,
s lelke, a szárnyaszegett, vakságba rogyott, tehetetlen?
Nem Babilon s Ninivé, hogy a por betemesse felejtőn,
nem fejedelmi halott, hogy múmia kőlaka rejtse,
él, s a nemes gőgről nem tett le a nagyszivü nemzet,
mely szemeit vágyón fordítja a hajnali napnak
s túl a vizen, hol a holt Atlantida sírja van, élnek
mind a derék sarjak, duzzadva robusztus erőben.

Forrjanak egybe hevülten a most elszórt akarások,
egy felséges erőkévét formálva magukból.
Büszke spanyol vérből lelkedzett nagyszerű fajták
lépjenek újra elő hajdan diadalmas erénnyel.
Gyúljon a lelkesedés új lángra, ragyogjon a lélek,
mostani pünkösdünk tűznyelveit égre vetítve.
Líra borostyánját ősz fürtjeiken viselő fők
és velük ifju fejek, Pallasz koszorúzta hajukkal,
héroszi árnyai nyers, erkölcsszerető nagyapáknak,
s földjük szűz ugarát felszántó tisztes apáknak
érezzék a rügyet bontó tavasz enyhe fuvalmát
és a paraszti kezek szerzette kalász zizegését.

Két földrész, öreg és fiatal, frigyüket megujítva,
szellemben, vágyban, nyelvben testvériesülve
vár a közelgő percre, mikor felzenghet az új dal.
Jő s a latin törzset sugarával elönti a hajnal,
ünnepi harsona búg s milljók szava harsog elébe
a ragyogó fénynek, mely napkeleten születik meg,
felséges keleten, hol minden örökre megújul!
S változik Istenben, ki a végnélkűli Teremtés.
Légyen hát a remény örökizzó álma szivünknek,
dús ivadéku fajok, Hispánia nagyszerü vére!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap