This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Escobar, Alberto: Firenze és az emléked (Florencia y tu recuerdo in Hungarian)

Portre of Escobar, Alberto

Florencia y tu recuerdo (Spanish)

Lo he escrito en el mural
del agua, en la corteza del otoño,
en la oración de las colinas que perfila
el paisaje, en los puentes del Arno,
tantas veces, y aún sigo escribiendo,
en Florencia, tu recuerdo.
 
Si te dijera que en el fondo de mí
no deseo hacerlo,
si te dijera que cuando miro el cielo
y descubro tus ojos,
cierro los míos para no seguir viéndote,
si lo dijera, acaso tú,
sí, acaso me hablarías de olvido, del tiempo,
me hablarías con la misma tristeza de una noche
que besé tu mejilla para aprender tu nombre;
me hablarías sin saber que cuando estoy a oscuras,
te me vienes adentro e iluminas
el alma de las cosas que protejo del viento;
sin saber que cuando vanamente
intento separarme, quedar aislado,
es tan sólo, tan sólo para amarte de nuevo,
para empezar a amarte bajo el sol de Florencia.
 
Porque ahora, amor mío,
quiero decir el resto del recuerdo, quiero
decirte siempre, he de vivir el ocio
virginal del silencio.
Si antes lo sabía?
 
No. No tenía respuesta;
pero han sido estas calles, estas piedras,
este cielo; ha sido lo que ahora está al alcance
de mis manos, que me volvió a la dicha de sentirme
en la vida, que me volvió a la entraña de
esta revelación
que contemplo y recojo de los árboles, del misterio
de una mujer que llora, del afán de un hombre que se va
hacia su trabajo, de la circulación de las estatuas,
del niño que cruza con su carrera alegre;
humanidad que tomo porque sé que tú y yo
estamos gozosa y tristemente en ellos,
que lo estuvimos siempre.
Y me quedo, amor, callado, pensando
en el océano que nos une;
pensando en el color que a esta hora
tendrá el verano en Lima;
pensando que tal vez he tenido este mundo
sin haberlo admirado.
 
Comprendes por qué no he de escribir tu recuerdo,
por qué cierro los ojos;
y es que estás a mi lado, junto a mí
aun cuando ignores que en mi corazón
tu recuerdo y Florencia tienen un solo nombre,
e ignores que en la noche, al sorprender tu imagen
digo: amor mío, estoy contigo.
Y callo herido de alegría.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.andes.missouri.edu

Firenze és az emléked (Hungarian)

Hányszor fölírtam már a víz freskójára
és barna kérgére az ősznek, s a dombok
rózsafüzére, mely befonja a tájat az Arno
fényein túl, s melyek annyiszor óvták a hidat
a fény s a színek ostromában, s még most is
csak egyre írom Firenzében az emlékedet.
 
Ha elmondanám neked, hogy lelkem mélyén
nem vágyom erre,
ha elmondanám, hogy ha az égre nézek,
és szemedre találok,
lehunyom az enyémet, hogy ne lássalak többé,
ha elmondanám, talán éppen te, igen,
te beszélnél az időről, a feledésről,
és beszélnél amaz éjnek bánatával;
melyen megcsókoltam az arcodat, hogy neved
megtanuljam;
beszélnél, és nem tudnád, hogy ha rám hull a homály,
belülről megjelensz, és. megvilágítod
a dolgok lelkét, melyet óvok a széltől;
és nem tudnád, hogy mikor magányra
vágyom, egyedüllétre, az csak azért van,
hogy Újra szeresselek téged,
hogy újra megszeresselek Firenze napja alatt.
 
Mert most, szerelmem,
beszélni akarok, én s az emlékromok, folyton
mondani akarom, hogy a magány szűzies tétlenségében
kell élnem, titkok rejtett mélyén.
Ha tudtam volna korábban?
 
Nem, nincs válasz,
de már megvoltak ezek az utcák, e kövek,
ez az ég; már mind megvolt, mi most itt van
elérhető közelben, s melytől újra boldogan érzem,
hogy élek, s mely ott lappang e látomás mélyén,
melyet szemlélek,
s mely fonva fákból, egy zokogó asszony
misztériumából, a férfi szerelméből
a munkája iránt, a szobrok tömkelegéből,
s egy kisfiú csapongó lépteiből;
s ez az emberiség, melyet megértek, mert tudom,
hogy te és én boldogan vagy szomorúan, de egyek
vagyunk vele, s voltunk öröktől.
És elhallgatok, szerelmem, s az óceánra
gondolok, mely egyesít minket,
s a színre gondolok, mellyel
most Limában ragyog a nyár:
és arra gondolok, hogy talán már régtől
enyém e világ, és nem ámultam rajta.
 
Megérted hát, hogy emlékedről mért nem kell írnom,
mért hunyom le a szememet; s hogy mégis
mellettem vagy, együtt mindenünkkel, együtt velem,
ha nem tudod is, hogy szívemben az emléked
s Firenze egy nevet visel, s hogy
mikor az éjben meglep az emléked,
ezt mondom, szerelmem, és elhallgatok. És nyugodt
vagyok, mert ti ketten osztoztok minden szerelmemen.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationK. G.

minimap