Góngora, Luis de: Lányok, a Husvét múlik! (¡Que se nos va la Pascua, mozas! in Hungarian)
|
|
¡Que se nos va la Pascua, mozas! (Spanish)¡Que se nos va la Pascua, mozas, Que se nos va la Pascua!
Mozuelas las de mi barrio, Loquillas y confiadas, Mirad no os engañe el tiempo, La edad y la confianza. No os dejéis lisonjear De la juventud lozana, Porque de caducas flores Teje el tiempo sus guirnaldas.
¡Que se nos va la Pascua, mozas, Que se nos va la Pascua!
Vuelan los ligeros años, Y con presurosas alas Nos roban, como harpías, Nuestras sabrosas viandas. La flor de la maravilla Esta verdad nos declara, Porque le hurta la tarde Lo que le dio la mañana.
¡Que se nos va la Pascua, mozas, Que se nos va la Pascua!
Mirad que cuando pensáis Que hacen la señal del alba Las campanas de la vida, Es la queda, y os desarman De vuestro color y lustre, De vuestro donaire y gracia, Y quedáis todas perdidas Por mayores de la marca.
¡Que se nos va la Pascua, mozas, Que se nos va la Pascua!
Yo sé de una buena vieja Que fue un tiempo rubia y zarca, Y que al presente le cuesta Harto caro el ver su cara, Porque su bruñida frente Y sus mejillas se hallan Más que roquete de obispo Encogidas y arrugadas.
¡Que se nos va la Pascua, mozas, Que se nos va la Pascua!
Y sé de otra buena vieja, Que un diente que le quedaba Se lo dejó este otro día Sepultado en unas natas, Y con lágrimas le dice: «Diente mío de mi alma, Yo sé cuándo fuistes perla, Aunque ahora no sois caña.»
¡Que se nos va la Pascua, mozas, Que se nos va la Pascua!
Por eso, mozuelas locas, Antes que la edad avara El rubio cabello de oro Convierta en luciente plata, Quered cuando sois queridas, Amad cuando sois amadas, Mirad, bobas, que detrás Se pinta la ocasión calva.
¡Que se nos va la Pascua, mozas, Que se nos va la Pascua!
|
Lányok, a Husvét múlik! (Hungarian)Ejhaj, lányok, a Husvét múlik, ejhaj, múlik az ünnep!
Vigyázzatok, bohó lányok, bizakodók, gyönyörűek, mert a szép kor és reménység nem maradnak mindig hűek, mert az ifjuság hízelgő szép napjai tovatűnnek, kötik mulandó virágból koszorúit az időnek.
Ejhaj, lányok, a Husvét múlik, ejhaj, múlik az ünnep!
Mert az évek irgalmatlan gyors szárnyakon elrepülnek, s mint hárpiák elrabolják húsunkat, arany derűnket. Hirdeti a kis hajnalka, mikor kinyílt, mikor csüggedt, mert estére elveszíti, amivel még reggel tüntet.
Ejhaj, lányok, a Husvét múlik, ejhaj, múlik az ünnep!
Vigyázzatok, mert az élet harangja ha hajnalt sürget, mára takarodó kondul, színek, fények elmerülnek, csíntól, bájtól megfosztottan álltok, szívek, hevek hűlnek, mindannyian rútak lesztek voltatok bár gyönyörűek.
Ejhaj, lányok, a Husvét múlik, ejhaj, múlik az ünnep!
Tudok egy kis banyát, nála nem volt hamvasabb, hevültebb, arcától most fél, s kibékül hogyha tükröt elkerülhet. Odalett a márvány homlok, arca horpadt, egyre gyűrtebb, töpörödött, nincs oly ráncos talárja a püspökünknek.
Ejhaj, lányok, a Husvét múlik, ejhaj, múlik az ünnep!
Tudok másik vénségről is, fogai már mind kidűltek, ami maradt volna magnak, tejfölbe a minap süppedt. Volt ám sóhaj, hulltak búsan szavak s könnyek, keserűek: „Fogacskám, te voltál gyöngy is, most vak babra sem becsüllek."
Ejhaj, lányok, a Husvét múlik, ejhaj, múlik az ünnep!
Kis bolondok, ezért mondom: míg az évek szépnek tűnnek, s aranyszőke hajat dérrel színezüstté nem csepülnek: aki szeret, szeressétek, úgy legyetek üdvözültek, mert végül az alkalmak is kopár gyászba feketülnek.
Ejhaj, lányok a Husvét múlik, ejhaj, múlik az ünnep!
|
