Góngora, Luis de: Udvaronc urak (Señores Corteggiantes in Hungarian)

Señores Corteggiantes, ¿quién sus días

De cudicioso gasta o lisonjero

Con todos estos príncipes de acero

Que me han desempedrado las encías?

Nunca yo tope con Sus Señorías,

Sino con media libra de carnero,

Tope manso, alimento verdadero,

De Jesuítas sanctas Compañías.

Con nadie hablo, todos son mis amos,

Quien no me da, no quiero que me cueste;

Que un árbol grande tiene gruesos ramos.

No me pidan que fíe ni que preste,

Sino que algunas veces nos veamos,

Y sea el fin de mi soneto éste.

Udvaronc urak, becsvágyón avagy csak

hízelgőn napjait ki töltené el

a járdakoptatás sok hercegével,

kik kövezetlen ínyűvé avattak?

Uraimékkal össze ne akadjak,

a jezsuita e szent szerzetével,

hacsak egy fél font ürüpecsenyével,

jámbor csalétekül, jól nem lakatnak.

Szót egyikkel se váltok, mind a gazdám;

ki mit sem ád, költségét kár fizetnem,

mert furkónak való ág nő a nagy fán.

Ne várjanak bizalmat és hitelt sem,

lássuk egymást legfeljebb néhanapján,

és végződjék eképpen a szonettem.