Galeano, Eduardo: Krónika Caracas városából (Crónica de la ciudad de Caracas in Hungarian)

Necesito que alguien me oiga! - gritaba. - ¡Siempre me dicen que venga mañana! - gritaba.
Arrojó la camisa. Después, las medias y los zapatos.
José Manuel Pereira estaba parado en la cornisa del piso 18 de un edificio de Caracas.
Los policías quisieron atraparlo y no pudieron.
Una psicóloga le habló desde la ventana más próxima.
Después, un sacerdote le llevó la palabra de Dios.
-¡No quiero más promesas! - gritaba José Manuel.
Desde los ventanales del restorán de la Torre Sur, se lo veía parado en la cornisa, con las manos pegadas a la pared. Era la hora del almuerzo, y éste fue el tema de conversación en todas las mesas.
Abajo, en la calle, se había juntado una multitud.
Pasaron seis horas.
Al final, la gente estaba harta.
-¡Que se decida! - decía la gente.- ¡Que se tire de una vez! - pensaba la gente.
Los bomberos le arrimaron una cuerda. Al principio, él no hizo caso.
Pero finalmente estiró una mano, y luego la otra, y agarrado a la cuerda se deslizó hasta el piso 16. Entonces intentó meterse por una ventana abierta y resbaló y cayó al vacío. Al pegar contra el piso, el cuerpo hizo un ruido de bomba que estalla.
Entonces la gente se fue, y se fueron los vendedores de helados y los vendedores de salchichas y los vendedores de cerveza y de refrescos en lata.

Azt akarom, hogy valaki meghallgasson! – ordította.
– Folyton csak azt mondják nekem, hogy jöjjek holnap! – ordította.
Elhajította az ingét. Majd a zokniját és a cipőjét.
José Manuel Pereira egy caracasi épület tizennyolcadik emeletének párkányán állt.
A rendőrök el akarták kapni, de nem tudták.
Egy pszichológusnő a legközelebbi ablakból beszélt hozzá.
Majd egy pap vitte el neki Isten szavát.
– Nem akarok több ígéretet! – üvöltötte José Manuel.
A Déli toronyhoz címzett vendéglő nagy ablakaiból látták, amint a párkányon áll, kezeit a falhoz tapasztva. Ebédidő volt, és minden asztalnál ez volt a beszédtéma.
Lent az utcán összetömörült a sokaság.
Hat óra telt el.
Végül az emberek megelégelték a dolgot.
– Határozza már el magát! – mondták az emberek.
– Ugorjon már le végre! – gondolták az emberek.
A tűzoltók egy kötelet eresztettek le neki. Eleinte nem törődött vele. De végül kinyújtotta az egyik, majd a másik karját is, megmarkolta a kötelet, és lecsúszott a tizenhatodik emeletig. Megpróbált bemászni egy nyitott ablakon, de megcsúszott, és lezuhant a mélybe. Mikor a földre ért, a teste olyan hangot adott, akár egy robbanó bomba.
És akkor az emberek elmentek, és elmentek a fagyiárusok és a kolbászárusok és a sör és dobozos üdítők árusai.