García Lorca, Federico: A fekete bú románca (Romance de la pena negra in Hungarian)
|
|
Romance de la pena negra (Spanish)Las piquetas de los gallos cavan buscando la aurora, cuando por el monte oscuro baja Soledad Montoya. Cobre amarillo, su carne, huele a caballo y a sombra. Yunques ahumados sus pechos, gimen canciones redondas. Soledad, ¿por quién preguntas sin compaña y a estas horas? Pregunte por quien pregunte, dime: ¿a ti qué se te importa? Vengo a buscar lo que busco, mi alegría y mi persona. Soledad de mis pesares, caballo que se desboca, al fin encuentra la mar y se lo tragan las olas. No me recuerdes el mar, que la pena negra, brota en las tierras de aceituna bajo el rumor de las hojas. ¡Soledad, qué pena tienes! ¡Qué pena tan lastimosa! Lloras zumo de limón agrio de espera y de boca. ¡Qué pena tan grande! Corro mi casa como una loca, mis dos trenzas por el suelo, de la cocina a la alcoba. ¡Qué pena! Me estoy poniendo de azabache carne y ropa. ¡Ay, mis camisas de hilo! ¡Ay, mis muslos de amapola! Soledad: lava tu cuerpo con agua de las alondras, y deja tu corazón en paz, Soledad Montoya.
*
Por abajo canta el río: volante de cielo y hojas. Con flores de calabaza, la nueva luz se corona. ¡Oh pena de los gitanos! Pena limpia y siempre sola. ¡Oh pena de cauce oculto y madrugada remota!
|
A fekete bú románca (Hungarian)
Míg a kakas csákány-csőrrel az égből a hajnalt bontja, alászáll a sötét hegyről búsan Soledad Montoya. Meleg sárgaréz a teste, csupa homály-szag és ló-szag. Mellei,a füstös üllők nyögnek, nehéz dalt borongnak. Soledad, kire vadászol, ilyen korán kóborolva? Akárkire vadásznék is, nem kötném a te orrodra. Vadászok én önmagamra, örömömre, jobb soromra! Soledad, a ló ha elfut gyötri magát halálosra, eléri a tengert végül, temérdek víz besodorja! Kár a tengert emlegetni, a fekete bánat bokra olajfák között is felnő, lombja serken sátorosra. Soledad, a bánat benned, siralmasan bánatos vagy, citromlevet sírsz, a könnyed várakozó szádat mossa! Nagy bánat bánt, bolond lettem, sörényemet földre ontva konyhától a kamoráig forgok, mászok tébolyogva. Ó, fekete kővé válok, testem, ruhám beleborzad. Jaj, a fehér gyolcsingeknek! Jaj, ennek a pipacs-combnak! Soledad, pacsirta-vízzel mosd a tested, az megóvja. Hagyj a szívednek már békét, békét, Soledad Montoya.
*
Mélye lent a folyó mormol. Felleg és levél a fodra. Indás tökvirág a hajnalt arany koszorúba fogja. Cigánybánat, ó, te tiszta, ó, az árvák eljajongnak. Ó, rejtőző medrű bánat, bánata a hajnaloknak!
|
