Gil de Biedma, Jaime: Keringő, évfordulóra (Vals de aniversario in Hungarian)

Nada hay tan dulce como una habitación

para dos, cuando ya no nos queremos demasiado,

fuera de la ciudad, en un hotel tranquilo,

y parejas dudosas y algún niño con ganglios,

si no es esta ligera sensación

de irrealidad. Algo como el verano

en casa de mis padres, hace tiempo,

como viajes en tren por la noche. Te llamo

para decir que no te digo nada

que tú ya no conozcas, o si acaso

para besarte vagamente

los mismos labios.

Has dejado el balcón.

Ha oscurecido el cuarto

mientras que nos miramos tiernamente,

incómodos de no sentir el peso de tres años.

Todo es igual, parece

que no fue ayer. Y este sabor nostálgico,

que los silencios ponen en la boca,

posiblemente induce a equivocarnos

en nuestros sentimientos. Pero no

sin alguna reserva, porque por debajo

algo tira más fuerte y es (para decirlo

quizá de un modo menos inexacto)

difícil recordar que nos queremos,

si no es con cierta imprecisión, y el sábado,

que es hoy, queda tan cerca

de ayer a última hora y de pasado

mañana

por la mañana…

Semmi sincs oly kedves, mint egy kétszemélyes

szoba (mikor szerelmünk már régen nem túlságos)

kívül a városon, egy csöndes szállodában,

kétes párok s egy fiú, holmi duzzadásos,

vagyis a valótlanságnak e könnyed

szenzációja. Olyasmi, mint nyáron

szüleim házában, régidőben,

mint éjjel vonaton utazni. Várom,

hogy elmondjam, nem mondok neked semmit,

amit ne ismernél már, vagy talán hogy

csak csókot hagyjak találomra

jól ismert szádon.

Úgy hagytad az erkélyt.

A szoba esthomályt vonz,

amíg mi nézzük egymást gyöngéden s kényelmetlen,

hogy nem érezzük az évek súlyát most.

Minden mindegy, úgy rémlik,

nem volt tegnap. S ez édes íz a szánkon,

a csönd gerjesztette nosztalgiáé,

könnyen megtéveszthet bennünket mától

érzelmeinket illetően. Ámde

csak fenntartással, hisz ha nem is látszón,

valami erősebb hat, s ettől (mondjuk,

bár biztosan jobb is akadna rá szó)

bajos emlékeznünk rá, hogy szerettünk,

másként, mint hozzávetőleg, s a mából,

ami szombat, a tegnap

végórája lesz, és a múltja már most

a holnap

délelőttnek…