Ibarbourou, Juana de: Csoda (El dulce milagro in Hungarian)

¿Qué es esto? ¡Prodigio! Mis manos florecen.
Rosas, rosas, rosas a mis dedos crecen.
Mi amante besóme las manos, y en ellas,
¡oh gracia! brotaron rosas como estrellas.

Y voy por la senda voceando el encanto
y de dicha alterno sonrisa con llanto
y bajo el milagro de mi encantamiento
se aroman de rosas las alas del viento.

Y murmura al verme la gente que pasa:
«¿No veis que está loca? Tornadla a su casa.
¡Dice que en las manos le han nacido rosas
y las va agitando como mariposas!»

¡Ah, pobre la gente que nunca comprende
un milagro de éstos y que sólo entiende,
que no nacen rosas más que en los rosales
y que no hay más trigo que el de los trigales!

que requiere líneas y color y forma,
y que sólo admite realidad por norma.
Que cuando uno dice: «Voy con la dulzura»,
de inmediato buscan a la criatura.

Que me digan loca, que en celda me encierren,
que con siete llaves la puerta me cierren,
que junto a la puerta pongan un lebrel,
carcelero rudo, carcelero fiel.

Cantaré lo mismo: «Mis manos florecen.
Rosas, rosas, rosas a mis dedos crecen».
¡Y toda mi celda tendrá la fragancia
de un inmenso ramo de rosas de Francia!

Mi történt? Csoda történt! A két kezem virágzik.
Minden ujjam hegyén rózsa, rózsavirág nyit.
Szeretőm csókja érte kezemet és a csókra
csillagként hullt belőle a rózsa, rózsa, rózsa.

S hírdetve a csodát bejárok minden ösvényt,
mosolyként ég a könnyem, s mosolyom drága könnyként,
és nő a bűvölet, szálltában bűvölődve
már rózsaillatú lett a szellő szárnya tőle.

S hogy szembejön velem, a nép susogja csendben:
Nem látjátok? Bolond! Vigyétek haza menten.
Azt mondja, hogy kezét rózsák rajai lepték,
s úgy lebegteti őket, akár egy rajnyi lepkét.

Ó, szegény emberek, kikben sosem világol
efajta bűvölet, s azt tudják a világról,
hogy csak a rózsakertben terem rózsát a pázsit,
s hogy búzamag csakis búzaföldben csírázik!

Kiknek kell a vonal, a forma, hathatós szín,
és csakis a szabályt értik ők a valódin.
S ha azt mondom nekik: megyek a kedvesemhez,
ők azt mondják nekem, hogy nyilván gyermekem lesz.

Hadd hírdessék: bolond; s ha majd cellába zárnak,
zárják hét-tollú kulccsal azt a hétféle zárat,
ültessenek az ajtóm elé agárkutyákat,
s hűséges porkolábot szigorú porkolábnak.

Csak ezt énekelem: — A két kezem virágzik,
minden ujjam hegyén rózsa, rózsavirág nyit.
S illatos lesz a cellám, színültig illatozza
édes, francia rózsák roppant nyalábnyi csokra.