Ibarbourou, Juana de: Találkozás (Encuentro in Hungarian)

Olor de manzanillas curativas.

Manzanillas doradas y nevadas
que guardan las abuelas campesinas.

En el flanco dulzón de las cuchillas
y en la húmeda axila de los bajos;
junto al camino zigzagueador
y en torno de los ranchos,
la manzanilla da su sombra áspera
en los meses de sol.

Yo la he sentido hoy en el camino
que bordean tamarindos
y me saltó el encuentro como un perro
festejador y amigo.

Fragancia amarga y sana
que araña un poco la garganta,
pero que tiene una bondad
de agua.

He vuelto a hundir la cara entre las flores
de olor cordial y antiguo.
Rueda-rueda de hojuelas cándidas
en torno del redondo corazón amarillo.

Y toda la mentira del mar se me ha hecho clara
de un golpe. Quiero al campo
como todos los hombres de América lo quieren.
No tenemos entraña de marinos. Un ancho
amor de labradores en la sangre nos viene.

La montaña y la pampa, la colina y la selva,
la altiplanicie brava y los llanos verdeantes
donde pasta la vaca y galopa el bisonte,
están más cerca nuestro que el mar innumerable.

Al tornar a mi casa he sentido en el viento
el vaho de mis campos fuertes de Cerro Largo.
Me mana una alegría honda de reconquista.
El ramo puro albea en mi mano.

Gyógyító illatú kamilla.

Aranyló, s hószínű kamilla,
mit őrzenek paraszti nagyanyák.

Lepi a dombok gyöngéd hajlatát,
az árkok nedvesébe lábal,
fut a cikkcakkos úton által,
tanyaházak körüllakik,
s megtölti érdes illatával
a nap hónapjait.

Ma az úton elért e szag.
Nyesett tamarindus közében,
mint egy kutya ugrott elébem,
mely boldogan körülszalad.

Egészséges, keserű íz,
mely a torkot karcolja bár,
olyan jóságos, mint akár
a víz.

Arcom megint a csepp virágra hajtom,
a nyájas, régi illat elborít ma.
Sárga, kerek szíve körül
pörög, pörög hótiszta szirma.

És megvilágosul bennem a tenger
álsága. Én szeretem a mezőt,
mint itt, Amerikában minden ember;
nem tengerészvér – tágas szerelemmel
zúgó parasztvér ad nekünk erőt.

A szirt, a völgy, a dzsungel és a pampa,
vad fennsík s alföld, melynek zöld füvén
tehén legelget s vágtat a bölény,
drágább nekünk, mint a víz birodalma.

Hazajövet, a szélben belehelltem
a Cerro Largo sűrű illatárját,
a visszahódítás öröme járt át,
s tiszta csokor fehérlett a kezemben.