López, Luis Carlos: Noche de pueblo

Noche de pueblo tropical: las horas
lentas y graves. Viene la oración
y después, cuando llegan las señoras,
la musical cerrada del portón...

Se oyen de pronto, cual un disparate,
los chanchos de un gañan. Y en el sopor
de las cosas, ¡que olor a chocolate
y queso, a pan de yuca y alfajor!

De lejos a la sombra clandestina
de la rústica cuadra, un garañón
le ofrece una retreta a una pollina,
tocando amablemente su acordeón...

Tan solo el boticario mi vecino,
vela impasible tras el mostrador,
para vender - con gesto sibilino-
dos centavos de aceite de castor...

Mientras la luna, desde el hondo arcano,
calca la iglesia. En el azul plafón,
la luna tumefacta es como un grano...
y la iglesia un enorme biberón.

Trópusi falu éje. Most az órák
ólmosan baktatnak. Vecsernye zsong,
s aztán, hogy hazatérnek a szenyórák,
a kapuk hosszu csattanása kong.

Egy bérespapucs kaffog tova bambán,
majd minden tompa szunnyadásba tér;
csak csokoládé szaga érzik aztán,
s törökméz, sajt meg szentjánoskenyér.

Az istálló tövén, az árnyas oldal
jótét homályán, egy pár álldogál:
a kis kakas halk harmonikaszóval
csalja jércéjét a boglyába már.

Még szomszédom virraszt, a patikáros -
merengve rostokol a pult megett.
Szibilla-arccal egy vevőre vár most,
s kétkrajcáros hashajtót méreget.

A kelő hold a templomról a titkok
fátylát lehántja - a mélykék egek
arcán a puffadt hold most egy bibircsók,
s a templom egy roppant cuclisüveg.