This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Machado, Antonio: Llanto de las virtudes y coplas por la muerte de Don Guido

Portre of Machado, Antonio

Llanto de las virtudes y coplas por la muerte de Don Guido (Spanish)

Al fin, una pulmonía

mató a don Guido, y están

las campanas todo el día

doblando por él: ¡din-dan!

 

Murió don Guido, un señor

de mozo muy jaranero,

muy galán y algo torero;

de viejo, gran rezador.

 

Dicen que tuvo un serrallo

este señor de Sevilla;

que era diestro

en manejar el caballo

y un maestro

en refrescar manzanilla.

 

Cuando mermó su riqueza,

era su monomanía

pensar que pensar debía

en asentar la cabeza.

 

Y asentóla

de una manera española,

que fue casarse con una

doncella de gran fortuna;

y repintar sus blasones,

hablar de las tradiciones

de su casa,

escándalos y amoríos

poner tasa,

sordina a sus desvaríos.

 

Gran pagano,

se hizo hermano

de una santa cofradía;

el Jueves Santo salía,

llevando un cirio en la mano

?¡aquel trueno!?,

vestido de nazareno.

Hoy nos dice la campana

que han de llevarse mañana

al buen don Guido, muy serio,

camino del cementerio.

 

Buen don Guido, ya eres ido

y para siempre jamás...

Alguien dirá: ¿Qué dejaste?

Yo pregunto: ¿Qué llevaste

al mundo donde hoy estás?

 

¿Tu amor a los alamares

y a las sedas y a los oros,

y a la sangre de los toros

y al humo de los altares?

 

Buen don Guido y equipaje,

¡buen viaje!...

El acá

y el allá,

caballero,

se ve en tu rostro marchito,

lo infinito:

cero, cero.

 

¡Oh las enjutas mejillas,

amarillas,

y los párpados de cera,

y la fina calavera

en la almohada del lecho!

¡Oh fin de una aristocracia!

La barba canosa y lacia

sobre el pecho;

metido en tosco sayal,

las yertas manos en cruz,

¡tan formal!

el caballero andaluz.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.poemas-del-alma.com

Don Guido virtusának és halálának siratása (Hungarian)

Don Guidót megölte végre

holmi tüdőgyulladás,

bim-bam, bim-bam, van is érte

egész nap harangozás.

 

Igaz úr volt don Guidó,

ki nagy kópé vala régen,

torero is némiképpen,

s vénen lett imádkozó.

 

Azt mondják, hogy Sevillában

háreme volt őkelmének,

a derék úr

mester volt a lovaglásban,

s ráadásul

sherry-hűtéshez is értett.

 

Ahogy gazdagsága csappant,

támadt néki furcsa vágya:

hogy benőne feje-lágya,

arra vágyott szakadatlan.

 

S meg is történt,

s nagyon spanyol-módra

s teljesülte abban állott,

hogy elvett egy dús leányzót;

címerét kifestegette,

dicső multját emlegette

családjának,

illesztett sok botrányára

sűrü fátylat,

s hangfogót kujonságára.

 

Nagy pogány volt,

míg beállott

holmi szent egyesületbe,

és minden csütörtök este,

kezében szent gyertya lángolt

- szedte-vette! -

nazarénus öltözetbe'.

S ma nekünk a harangszó azt

mondja, hogy kísérik holnap

don Guidót végső útjára,

a temető kapujába.

 

Elmentél hát jó don Guido

s nem jössz vissza már soha...

Mit hagytál itt, kérdezik tán;

mit vittél el - kérdem inkább,

hova elmentél, oda?

 

A boglárok kedvelését,

selymeket, arany csodákat,

ömlő vérét a bikáknak,

s oltároknak füstölését.

 

Poggyászostul legyen áldott

utazásod! ...

Ki itt is,

meg ott is

lovag tudsz lenni,

fonnyadt arcodon dereng még

a végtelenség:

semmi, semmi.

 

A beesett vézna orcák

ó, mi sárgák,

viasz szeme-héja sárga,

sárga finom koponyája

a halottas-ágyi párnán!

Véget ért egy főnemesség!

Mellén szertehullt szakállán

bús deresség;

zsákruháján a jeges

két keze kereszt-alak,

s mily nemes!

Im, egy andalúz lovag.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap