Machado, Antonio: Ya va subiendo la luna

Ya va subiendo la luna
sobre el naranjal.
Luce Venus como una
pajarita de cristal.
 
Ámbar y berilo,
tras de la sierra lejana,
el cielo, y de porcelana
morada en el mar tranquilo.
 
Ya es de noche en el jardín
—¡el agua en sus atanores!—
y sólo huele a jazmín,
ruiseñor de los olores.
 
¡Cómo parece dormida
la guerra, de mar a mar,
mientras Valencia florida
se bebe el Guadalaviar!
 
Valencia de finas torres
y suaves noches, Valencia,
¿estaré contigo,
cuando mirarte no pueda,
donde crece la arena del campo
y se aleja la mar de violeta?

A hold már lassan felkocog
a narancsfák csúcsára
s a Vénusz-csillag úgy ragyog,
mint csepp üvegmadárka.
 
A messzi hegyek ormain
az ég berillzöld, sárga láng,
de ahol síma tenger tükrözi,
lágy, halványlila porcelán.
 
A kertre szállt az este árnya,
a kutak mélyén víz csacsog,
s minden illatok csalogánya,
már csak a jázmin illatoz.
 
Ma este még a háború is
aludni látszik csendbe, szépen,
míg Valenciám, a virágos,
fürdik folyója hűs vizében.
 
Valencia, te karcsú tornyok
és lágy éjszakák városa,
én akkor is veled leszek,
ha nem láthadak már soha -
ott, hol a rét homokja elpereg
s a tűnő tenger színe ibolya.